Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.22.a/1)
1970-10-10
i -*I Czitron La,jc,a kerületi Tanács VB eknöke* ^erületi Tanács VB és kerületi tanács kommunistái, valamennyi dolgozójának nevében tisztelettel köszöntem kerületi pártértekezlet minden résztvevő'jét* A kommonmsták éietében mindig nagy jelentőségűek azok a tanácskozások, amelyeknek célja értékelni egy-egy harci időszaköt • Értékelni azt, hogy pórttunk célkitűzéseit rövidebb, vagy hosszabb távon miként sikerűiét realizálni a való életben* A mi mai tanácskozásunk is ilyen célt szolgál, hisz 4 esztendő munkáját vitatjuk, értékeljük* Pártbizottság beszámolóját áttanulmányozva s azt összehasonlítva a 4 évvel ezelőtti pártértekezlet besáómolójáva, megállapítható, hogy kerületünk Pártbizottsága és a kerületben dolgozó kommunisták, az egész lakossággal összefogva nagy erőfeszítéseket tettek egy sor korábbi probléma megoldására és eredményesen dolgoztak pártunk IX. kongresszusának, a Budapesti és kerületi pártbizottság akkori határozatainka végrehajtásában* Az előterjesztéssel kapcsolatban az a véleményem, hogy valóságos tények alapján értékeli a megtett utat, hűen ad számot minden elért eredményről, bátran veti fel a fmunka fogyatékosságait, a nehézségeket és hibákat, utat mutat a meglévő fogyatékosságok felszámolására és a már elért eredmények tovább fokozáséra* Én is igen nagy jelentőségűnek tartom az anyagban rögzitett azon megállapítás^, hogx kerületünk munkás kerület* Ez. a megállapítás a tények alapján senki által meg nem cáfolható többé* E tény azonban mindnyájunkat kötelez további nagy erőfeszítésekre, az eddigieknél is gyorsabb ütemi kerületfejlesztési tevékenységre, a szocialista társadalmi éá termelési viszonyok további tökéletesítésére', naponkénti bizonyítására annak, hogy a mi szocialista társ Iv.i rendünk magasabb rendő társadalmi alakulat, ahol minden tevékyenség a dolgozó ember javát, boldogulásét és állatidé fejlődését szolgálja* Azt, hogy ma itt nemcsak országos vonatkozásban, hanem helyileg is sikeres előrehaldásról beszélhetünk, hogy erőfeszítéseink nem maradtak eredménytelenek, az elsősorban pártunk helyes politikájának köszönhető* A párt voltaz aki kijelölte a követendő célt, apárt volt aki ösztönözte a mindennapi munkánkat, a párt volt az amely ráirányította figyelmünket menet közben is a leglényegesebb kérdések tanulmányozására, a negatív jelenségek okainak szüntelen kutatására és a párt volt az aki megfelelő határozatokkal, úgy országos mint helyi vonatkozású kérdésekben segítette a megoldások eredményességét* Ezt soha nem szabad elfelejteni, nehogy öntéltté váljunk az eredmények 1á 11 an* Nagyon egyet tudok érteni azzal, hogy a mi kerületünkben egyik központi feladatként kell kezelni a községpolitikával való inteziv foglalkozást, mert ez az a terület amelyen keresztül tudunk hathatós Befolyást gyakorolni lakosságunk tudatéra, a közügyek intézésépe való aktívabb bevonásukra, arra a mai körülményeink között elengedhetetlen követelményre, amely a szocialista demokratizmus kiszélessitésének lehetőségeit és ennek kapcsán felszabaduló hatalmas energiát a szocializmus teljes felépítése magasabb szinten való vitelére kapcsolja be* * / * i rJO vaSFMMs ' ' ~