Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.22.a/1)

1959-10-11

! ■■■ ,. í * őrről 6 01 h v* físórt a helyről Is a kerületi Pártbizottság köszönetét és elismerését fejezzük ki azoknak a kommunistáknak, dolgozóknak és t-.íraadalmi ős gazdasági v q:; © t Őlc n ok, akik hozzájárultak ezekhez aa eredményekhez. D© nomosak itt ebben a gyárban készülnek lelkeaen a dolgozók^ hanem a mezőgazdaságban is. A Nagy Budapesti Gépállomás dolgozóinak ?o %-a tett felajánlást. Jó munkájuk arodmónyakép eddig több mint ?oo.ooo í*t. a nyereség. Jobb leima aa eredményük, ha mindannyian teljesítették vol­na a felajánlást . Eddig ?o ;A-bÓl csak 33 >a teljesítette. A termelőszövetkezetek dolgozói is még jobb munkával készültök a vozető­­ségválasztágra éa köszöntik még nagyobb munkasikerekkel a Kongresszust. Ennek a lelkeoe dósnak tudható be, hogy pd. a dóssá tsz.-ben /melyben még az elmúlt évben komoly hibák voltak/ felajánlották, hogyeki. 31-ig bevételi tervüket teljesítik, ila ezt betartják a betervezett 37.-FÍ. munkaegységre ©só jövedelmen veiül további forintokkal tudják növelni a tsz. dolgozóinak jövedelmét. Engedjék raegjjk hogy a mezőgazdaságban kitűnt legjobb dolgozókat névsze­­rint is megemlítsem éa kérjem, hogy a jegyzőkönyvben örökítsük meg. Kossuth tBs.-nél: Kálmán János pártonkivüli, vári Márton párttag a szö­vetkezet párttitkára* Dózsa tsz.-nél:KQve Jánosáé párttag ás Váró Mozsos pártonkivüli* Mioaurin taz.-nél; Csáki Imre párttag és óoltesik János pártonkivüli. Amint látják az olvtársak szívós politikai munka előzte meg a kongre­­szuöi felkészülést. Taggyűlésen, csoportos éa egyéni beszélgetősen be­­^ széliek a párt harcsairól és célkitűzéseiről. Tanácskozásokat folytattak arról is, hogy kik lennének a legérdemesebbek, legrátermettebbek arra, hogy a jövőben a pártszervezetek élár© kerüljenek. Elmondhatjuk a pártértekezleten, hogy a kerületünk 31 pártszervezetében ahol újjáválasztották a veea tőséget, a taggyűléseken, úgy a vezetőség, mint a tagság nagy f el elő só gér zotr <31 óa érettségről tett tanúságot, k beszámolókban és a vitákban is komoly szerepet kapott a termelés, a pártépitéa, a tömagkapesolat elmélyítés® és bátran harcoltak a fejlődé­sünket gátló liberális ás széfet ás nézetek ellen. Kerületünk adottságainak megfelelően almélyülten foglalkoztak a község­­politikai kérdésekkel is. fa .gyűléseinket egy két párt szervezet jé kivételével az őszinte tárgyila­gos, szenvedélyes vita hatotta át. • A ?. G !_____ - - . ... --- -z ■■ - - . . ....

Next

/
Oldalképek
Tartalom