Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.21.a/10)

1985-08-29

j— 'U—1-5-fokig minősítik is ezzel az újságot, de azt is, hogy vi­szonylag kevesen vállalják véleményüknek, gondolatuknak ’• nyilvánosság elé tárását. Némi bíztató jel van arra, hogy az utóbbi hónapokban jobb a helyzet, ismét növekszik a levelek száma. A szerkesztőség munkáját társadalmi szerkesztő bizottságok segítik. Ilyen működik a törzsgyárban, Móron és Szegeden. Székesfehérvárott többszörös újraindítás el­lenére sem életképes. A budapesti szerkesztő bizottság munkájának javítását 1981-ben a vállalati párt-végrehajtó­­bizottság határozatában előírta. Ezután a szerkesztő bi­zottság tagjait fölülvizsgáltuk és a pártvezetőségek ja­vaslata alapján új tagokkal frissült föl. A szerkesztő bi­zottság tagjai pártmegbizatásként vesznek részt a munkában. A budapesti szerkesztő bizottságnak tizenhét tagja van. A gyár minden jelentősebb gazdasági egységét képviselik. A szerkesztő bizottság általában kéthetenként ülésezik. A vállalat pártbizottságának titkára az idén szorgalmazta, hogy következetesebben tartsuk meg a kéthetenkénti ülése­ket. Azóta még jobban törekszünk erre. A társadalmi szer­kesztő bizottság megvitatja, értékeli a megjelent lapot és a következő számhoz témákat javasol. Az ülések rendkí­vül élénkek, időnként heves viták bontakoznak ki egy-egy újságcikkről, illetve annak ürügyén vállalati jelenségek­ről. Ezek a viták jól orientálják a szerkesztőség munká­ját, állásfoglalását. A budapesti társadalmi szerkesztő bizottságnak a vidéki gyárak képviselői is tagjai. 3. A szerkesztőség céljai, módszerei A. szerkesztőség munkáját a vállalat gazdásági és politikai céljai határozzák meg. Ezek a célok megfogalma- ' ' zódtak a pártbizottsági munkatervekben, állásfoglalásod­ban és a vállalati tervekben. Az adott év tevékenységét mindig ezekre alapozva végezzük. Év elején kiemeljük azo­kat a leglényegesebb célokat, amelyeket különösen figye­_ _3_____J L j

Next

/
Oldalképek
Tartalom