Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.21.a/10)

1985-08-29

lemmel akarunk kísérni. Ilyen ebben az évben a XIII. kong­resszusra és a fölszabadulás AG. évfordulójára való készü­lés, illetve a kongresszus határozataira való visszatérés, az új vállalati irányítási rendszer, az üzemi demokrácia, a választások, a gazdálkodói magatartás szorgalmazása. Az éves tevékenységnek fő irányait természetesen befolyásolják a Budapesti Pártbizottság és a Hirlapkiadó vállalat által kiírt nívódíj pályázat szempontjai. Ennek a pályázatnak egyik célja éppen az ilyen jellegű orientálás. A szerkesztőség fő törekvése, hogy a lap lehetőség szerint hű tükre legyen a vállalat életének. Az olvasó ab­­ból tájékozódni tudjon, fölmérje, megértse az eseményeket, jelenségeket. Módszerünket háromcsatornásnak nevezzük. Az egyik csatornán a vállalat dolgozóit tájékoztatjuk a vállalat terveiről, a politikai, gazdasági vezetőség döntéseiről, határozatairól, üzletkötéseiről, általában alapvető válla­lati kérdésekről. A másik csatornán mind nagyobb mértékben tárjuk föl a vállalat dolgozóit foglalkoztató kérdéseket. Ez a csatorna szűkén véve az üzemi demokráciáé, tágabb ér­telemben a vállalat belső életét tükrözi. A harmadik csa­torna szolgál a népgazdasági információk és a vállalat ke­rítésén túl ható jelenségek föltárására. Az első föladatkört sokéves gyakorlat alapján vé­gezzük. A vezetői szándék kiismerésére a szerkesztőségnek van lehetősége, megfelelő információk állnak rendelkezésé­re, minden jelentős testületi ülésen részt vehet. Különösen nagy gondot fordítunk a vállalati élet, közhangulat töltárására. Ezzel a dolgozók politizáló kész­ségét is segítjük. A rendszeres munka érdekében mintegy kényszerpályaként rovatokat valósítottunk meg, ilyen; pél­dául a Bizalmi naplója, Erről beszélnek, A művezetőé a • V / szó, Mi foglalkoztatja dolgozóinkat. Ez utóbbi a párt in-" formációs jelentéseiből érkező jelzéseket, illetve az ar­ra kapott válaszokat közli. Sajnos hosszú ideig a törzs­gyárban ehhez már nem kaptunk segítséget, de a székesfe­hérvári gyárban igen. Újabban, mintha valami változna ezen a téren Budapesten is. /1 í L J p-y ’ ~-6- ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom