Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.21.a/10)
1985-08-29
p— ’VÍT—J-inként a Budapesti Pártbizottság és a Hirlapkiadó Vállalat a nívódíj pályázatát az üzemi lapoknak. Szerkesztőségünk azóta 9 egyéni és 4- kollektív nívódíjat nyert. /A kollektív nívódíjak időpontja: 1976, 1978, 1980, 1983./ Tavaly az Ipari Minisztérium nívódíjat adott a szerkesztői munkáért. Az anyagi elismeréssel viszont nem dicsekedhetünk. 1984- végén nagyobbarányú, tíz százalékos /4~500 forintos emelést jelentő/ rendkívüli béremelés volt az üzemi lapos újságíróknak. Ennek ellenére egy 8 éves gya; korlattal rendelkező munkatárs fizetése 5000 forint, a 35 éves gyakorlatúé 5750. Az üzemi újságírók életszínvonala évről-évre romlott, hiszen az éves béremelések mértéke 1981-ben 3,6 százalék, 1982-ben 3 százalék, 1983- ban 2,7, 1984—ben 2,7, 1985-ben 5,5 százalék. Ugyanakkor az árak lényegesen nagyobb mértékben emelkedtek. A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala az idén újra szabályozza az üzemi lapszerkesztőknek adható komplex jutalmat. Ez most prémium lesz.A kifizethető összeg mértéke az éves bér 40 százaléka helyett 30 százalékra csökken. Ezzel az üzemi lapos szerkesztők éves keresete többezer > forinttal lesz kevesebb, mint tavaly. Keresetük vösszaesik a tavalyi bérrendezés előtti összeg alá. O A szerkesztőségből ketten párttagok, egy harmadik, aki a szerkesztőségben lett párttag, jelenleg gyesen van, éppen a kerületi pártbizottság támogatásával a Politikai Főiskolára kezd járni az ősszel. A vidéki gyárakban rendszeresen író társadalmi tudósítók vannak. Legtöbben a legkisebb vidéki gyárból, Szegedről írnak. Információik elég széleskörűek, bár nem adnak minden időben valós képet. Levelezőnek tartjuk azokat, akik. nem írnak rendszeresen, de egy-egy ügy, valamilyen visszásság vagy valamelyik cikkünk fölkavar, írásra ösztönöz. A korábbi évekhez képest számuk csökken. Négy-öt évvel ezelőtt még teljes oldalakat állítottunk össze rendszeresen írásaikból, ma egy-egy számban néhány írást tudunk közölni. Bizonyos I ...