Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.21.a/9)

1973-09-14

p— ” ’\K—| A kér. PB. hatáskörébe tartozó vezetőkáderek 100 /-a, az üzemi PB-ok és csucsvezetőségek, vagy alapszervek hatáskörébe tartozó felsőszin«» tü vezetők 64 %-a párttag. Az üzemekben dolgozó valamennyi felsőszintű vezető szakszervezeti tag is, a szöv.vezetők között azonban vannak olyanok is akik semi­­lyen társadalmi szervezetnek nem tagjai. A szervezeti tagság mindenképpen az alapszervezetekhez való kötődést jelent a vezetők számára, ezt azonban többen nem érzik eléggé fontosnak, illetve kötelező érvényt jelentőnek. Saját bevallásuk szerint - arra való hivatkozással, hogy nem tartóz­kodnak az üzemben évente 4-5 esetben hiányoznak a taggyűlésekről, ennél nagyobb arányú a hiányzásuk a pártcsoportprteicezletekről, melynek mintegy 40 '°án tudnak részt venni. Egyébként ez az a ob­­jektiv körülmény, amelyik leginkább táplálja azt a nézetet, hogy a felsőszintű párttag vezetők kapcsolata az alapszervezetekkel fel­lazult. O b./ A társadalmi aktivitás legjelentősebb összetevője a tényleges cselekvés, az elvégzett társadalmi munka. A vizsgálat - a társadalmi munka területeire,- a végzett munka rendszerességére, a társadalmi műnk minőségében és milyen kezde­ményezésre végzik témákra tért ki, A felsőszintű^g.vezetőknek 34 %-ának van választott pártfunkciója ezek a funkciók túlnyomó többségében felsőszintű pártszervek tagságát^jelentik és csak elvétve találhattunk köztit alapszervi szintű választott funkciót./ maga a statisztika azonban nem ad \ hű képet, mert nem ritka az olyan vezető aki 4-5 funkciót visel/ A politikai funkciók állandó megbízatást jelentenek a párttag vezetők részére, szemben a nem párttag vezetőkkel, akiknek nagyobb részénél a megbízatás esetenkénti, általában a termeléssel összefüggő. A választott funkcióval nem rendelkezőkön kivüli vezetőknek mintegy 45-50 %-a lát el nem állandó megbízatást, pl. szövetkezeti vezetőknél különösen népi ellenőrzési, vagy népfront munka, üzemi ‘ vezetőknél alkalmi értekezletek artása, mozgósítási feladatok stb. Megbízatásaikat a különböző szintű vezetők tartalmasai! megfelelően ellátják. Kirivó eset a megbízatások nem teljesítésére nincs. A gazdasági vezetők körében a leggyakrabban adott megbízatás a propagandista munka, a felsőszintű g,vezetők 30 %-a / párttag és pártonkivüli / évről-évre rendszeres propagandista tevékeny­séget végez. A bizottság tapasztalata a vizsgálat során, hogy a pártponkivüli gazdasági vezetők előtt nem világos még a vezetőkkel szembeni hármas követelmény politikai tartalmának értelmezése. Az Ikarusban jól bevált pártfeladatként említik a csoportos beszélgetések tartását, ami egyben növeli a gazdasági vezetők in­formáltságát is és erősiti a dolgozókkal való kapcsolatukat. Kis sz mban ugyan,^de szinte mindenütt vannak akik semilyen társa­dalmi munkát nem végeznek, melynek okát a kérdéses személyekben kell keresni. CT ! vj I L ~~ “ 1___________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom