Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1987-01-21
”1 I *- 3 -A választott képviselők számát illetően egyedül az IKARUS az, ahol a törvényesen előírt minimális választott képviselő tagszámnál nagyobb számban választottak képviselőket. Ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy az IKARUö-ban a választások előkészítése során következetesen ragaszkodtak ahhoz, hogy a választott küldöttek minél nagyobb arányban a fizikai dolgozók közül kerüljenek ki. Az EtlG és az AURAS vonatkozásában ilyen előírás nem volt, ennek megfelelően az GLIG-ben és az AURAS-ban minimális a választott képviselők között a fizikai dolgozók száma, az IKARUS-ban t;'7 t :pT iMmnoj -jcj O Jil iJm J .Új* Az iga::., ;ató-válarr. tár: tapasztalatai Az igazgató-választásnál a vállalatok gyakorlatában a következő azonosságok, illetve hasonlóságok állapíthatók meg. , Mindhárom vállalat esetén a hivatalban lévő igazgatók nem kerültek megerősítésre. Ennek az ÉLIG és az IKARUS vonatkozásában nyugdíjazás, az AURAS-ban a nyugdíjhoz közeli állapot volt alapvető oka. Az alapító szerv és az illetékes pártszervezet az egyetértés megtagadásával egyik vállalatnál sem befolyásolta a választás eredményét. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy sem az alapító szerv, sem az illetékes pártszervezet a meggyőzés és a politikai munka eszközeivel érdemben nem hatott a választás eredményeire. A három vállalati tanács jelezte, hogy a vt olyan igazgatókat választott, akik gyárukban sokéves munkájukkal, eredményeikkel, magatartásukkal bizonyították alkalmasságukat. Az igazgató-választással kapcsolatban az eltérő tapasztala-I________________________