Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1972-11-15

1 ■l|F számítani lehet segítségükre. Be lehet vonni politikai vagy más iskolai faladat elvégzésére kb. 38 '#~lcát. Be ezek önmaguktól nem aktivak, inkább politikailag jó indulatu embereknek szájaitanak. A tantástület 28 %-a párttag / 10 fő / ha ebhez hozzáadjak a 26 és a 6 %-ot kiderül, hogy nevelőink 56 %-a igyekszik töri magát kellő aktivitással dolgozik. A másik 38 %-kal együtt lehet működ­ni ha kellően aktivizáljuk őket. Jáz a része a testületnek nevel­hető ideológiailag,politikailag. Az a bizonyos 6 %-lók amelynek politikai nézeteik kifogásolhatók a közösség erejének hatására pil­lanatnyilag változást mutat. Sjy-két évvel ezelőtt, még heves viták zajlottak a tanáriban napi politikai vagy filozófiai kérdésekről, jelenleg elcsitulóban vannak <. 1. a régebbiek egymás politikai nézeteit már jól ismerik igy nem 1 j ^ * i s > v.vUK., olyan érdekes a vita. | | 2. jobban belelendültek az oktató-reve lő munkába és nem érnek rá vitatkozni. I 3. sok az uj ember, akiket még annyira nem ismerünk, hogy velük vi­| tatkozzunk. I| j 4. befejeződött iskolánkban az a korszak, amikor a szakközépisko­j Iává váltás problémái a szaktanárokat főleg humán szakosokat olyan érzékenyen érintette. J A gimnázium helyett felmenő és párhuzamos rendszerüenVszakközépis-1 kólát nem volt könnyű feladat. Régi, kipróbált szakmailag elismert j pedagógusokat át kellett helyezni, helyettük a szakma elméleti és 1 gyakorlati, tárgyait tanitó mérnököket és technikusokat vettünk felt, akik mint később kiderült remek emberek, az iskola jól járt velük, de azért kezdetűén sok súrlódás, nézeteltérés jelentkezett. Nem ! egy kartársunk érezte helyzetét válságosnak / magyar,orosz, ide­gen nyelveket üanitók / iskolánkban. Újak és régiek köz itt e mi­att nem egyszer volt feszültség. Az újonnan jött kartársak nem vol­| tak pedagógusok, ennélfogva úgy érezték lenézik őket, s ennek I dekommpenzálás ára ők is élcelődtek a pedagógusokkal, magukat 1 mintegy kivonva a pedagógusra jellemző érzékenységből, a szakmával járó esetleges hibákból. I ^ ►I : / d) I

Next

/
Oldalképek
Tartalom