Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1964-04-08

r n %- 11 -Szervezeti kérdések; A beiskolázás érdekében a felnőttoktatási intézmények vezetői és dolgozói sokat ténykednek. Ami az általános iskola vonalát illeti a pedagógusok kijárnak az üzemekbe és elbeszélgetnek a dolgozók­kal a továbbtanulás szükségességéről. Ennek kezdetben eredménye mindig megvan, azonban továbbra is hiányosságként vetődik fel, hogy a vállalatok nem sokat törődnek az esti tagozatra beiratkozott hallgatókkal. Nem sikerült még elérni,-hogy o munka akkor lesz eredményesebb ha az üzemi oktatásfelelősök és a pedagógusok közösen végzik e munkát, hogy e területen van mit tenni aat''igazolja az, hogy néhány üzemünkben na is nagyon magas azoknak a száma, akik nem rendelkeznek az általános iskolai képzettséggel, mint pl. az Ikarusban 1000 fő, a VI.sz. Autójavító Vállalatnál 180 fő. A dolgozók oktatásában nálunk főleg a kerületi dolgozók vesznek részt, természetesen ez elsősorban az általános iskola és a gimnáziumi oktatásra vonatkozik, ami a technikumot illeti ott már más kerület üzemeinek dolgozói is rósz övesznok pl. a Közleke­dés-gépészeti technikumban tanulnak az Ikarus, EMG, VI,sz. Autó­javító V. a Gödöllői Árammérő, a Gödöllői Gépgyár, a Pinomnechani­­kai Vállalat és a Kórházi Berendezések Gyára dolgozói. Ami a személyi feltételeket illeti a dolgozók iskoláiban j többnyire a legtapasztaltabb nevelők dolgoznak, A felnőttoktatás vezetői igyekeznek őket a leggondosabban kiválasztani, s ezek a pedagógusok időt, fáradságot non kiméivé végzik mindennapi fela­dataikat, a hallgatók oktatását, nevelését. Munkájukról csak elismeréssel lehet megemlékezni. Nem csak a kötelező óráikra 1 készülnek lelkiismeretesen, hanem a kötelező időn túl térités nélkül is szivesen segítik őket a jobb eredmények elérésére. A lelkiismeretes munkára utalnak a félévi jegyzőkönyvek, I amelyek tanúsága szerint még a nappali munkánál is aktívabban vesznek részt az értekezlet munkájában, ahol javaslataikkalf i bírálataikkal aktivan vették ki részüket a, munka megjavításából. Kezd ■ kialakulni a felnőttoktatás törzsgárdája kerületünkben. Ami a tárgyi feltételeket illeti annak ellenére, hogy a kerületi PVB. 1963-ban a felnőttoktatás tapasztalatainak tárgyalásánál a hiányosságokat felfedve feladatul adta, hogy a felnőttoktatás | területén biztosítani kell, hogy a különböző csoportok részére I helység és szemléltető eszközök biztosítva legyenek. E téren j még nincs minden rendezveo V. A kerületi irányitó szervek /Párt, állami és mozgalmi szervek/ segítő tevékenysége, 1,/ A kerületi Pártbizottság fontos politikai feladatának tekinti az iskolareform megvalósításának segítését. Befolyását és támogatását részben közvetlenül - a tantestületekben végzett látogatások és beszélgetések közben -, részben közvetve a párttitkároken és az oktatási osztályon keresztül biztosítja az iskolákban. c\r JL I

Next

/
Oldalképek
Tartalom