Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1959-08-12
r 1 | * ',7 0 J felmerült, hogy milyen a viszony a tröszt és a vállalat között, mindig voltak zökkenők amit el lehetett intézni, ezután is lesznek. Fehér elvtársnak volt olyan javaslata feléje, hogy miután ez a viszony romlik a felügyeleti és irányító szervvel, őt hosszú hónapokon keresztül arra kérte és kötelezte, hogy egy volt karhatalmistát aki a gyárban korábban munkaügyi csoport vezető volt, nyugdíjazása után vegyék vissza. Megkérdezte a pártszervezetet visszavegyék-e űsászi elvtársat, az volt a vélemény hogy ne vegyék vissza, úgyhogy ö tiltakozott az ellen hogy hozzájuk netegyenék ki egy felesleges munkaerőt, végül a Tröszt igazgatójától ii’ásbeli utasítást kapott, hogy vegyék fel, külön béralapot kaptak. Ezt úgy értékelték, hogy 0 a korábbi klikk visszakerül a gyárba akik korábban szemben állottak mindenkivel. 1 évvel ezelőtt volt amikor Fehér elvtárs javaslatát elfogadta, a gyárnak nem volt megrendelése, ebben a dologban Fehér et. azt javasolta forduljanak a kerületi Pártbizottsághoz segíteni fognak, akkor a PB.-ről felhívták Ivócs elvtársat aki segitett de a problémát nekik kellett megoldani, személyes felelősséget kellett vállalni abban, hogy engedély nélkül hazai gyármányu gépkocsikhoz pótalkatrészeket gyártsanak. Olyan momentumok voltak amelyek mindig megrontották a viszonyt a felettes hatóságokkal. A brigád azt állapította meg, hogy a párt termelés ellenőrző szerepe kimerült egy-két számadat ismertetésében. Ezzel annyiban nem ért egyet, hogy a gyár vezetői kommunisták, és el tudja képzelni, hogy anélkül hogy a termelés ellenőrzéséről vitatkoznánk kötelesek a termelést ellenőrizni, hogy ebben mennyire állták meg a helyüket nem az Ó feladata megállapítani. A pártszervezetet Fehér elvtárs vezette a termelési problémákról értesítve volt. Amikor behivta Bialon elvtárs 1 év után hogy mi a tapasztalata, akkor azt mondta neki, hogy mégis csak sikerült összehozni az 1 tized százalékot? Megkérdezte, hogy ezt Fehér elvtárs közölte, akkor azt a választ kapta hogy megfelelő tájékoztatás alapján értesült róla, megnyugodott, ha Fehér elv társ megfelelően tájékoztatja a náluk lévő termelési eredményekről a PB-t, az 1 tized százalékos romlásról is, akkor nem kell figyelni neki azt, hogy a pártszervezet mennyire tartja kezében a termelés pártellenőrzését. Helytelen Fehér elvtárstól a szellemi fölényt úgy éreztetni, hogy állandóan 0 beszél, ez már eleve pártszerütlen. C a maga részéről úgy gondolkodik, ahogy az üzemben dolgozók 9o $-a, ezt Fehér elvtárs nem látja, nem érti meg, mindenkinél csalhatatlanabbnak érzi magét. Fehér elvtárs idegállapota egy kissé meggyengült, ezek a levelezések amelyek az utóbbi időben kénytelen volt letenni, helyenként egzaltált hangulatban lehettek Írva, a problémák Ö3sze vannak benne keverve, nyugodt kiegyensúlyozott ember ilyen módon ahogy Fehér elvtárs teszi, nem levelez. Megmondta neki, hogy tudja, hogy kitüntetése van és azt is megmondta neki, hogy nem értett egyet azzal hogy kiváló dolgozó legyen. Fehér és Gsászi elvtársak becsületbeli ügybe keveredtek, akkor pártcsoport értekezleten Kása elvtárs igy igyekezett leszerelni ne csináljon belőle ügyet, mert a gyárban az antiszemitizmust élesztené, ezután jött azzal. Fehér elv társ, hogy Kása elvtárs a gyárban uralkodó antiszemita hangulatot terjeszti, nem ért egyét azzal, hogy Kása et. antiszemita, akkor Fehér elvtárs azt mondta, azért mát zsidó, nem védheti magát, nem élvezhet annyi jogot mint má3 egyéb ember az országban, s Fehér elvtárs levelezései nála elfekszenek, ezekből még Fehér elvtársnál gy.engébb képességű ember is tud politizálni. 8 e Jl