Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1979-12-19

- 2 -Somogyi József elvtárs kéri az ülés résztvevőit, hogy észrevé­teleiket, véleményüket az elhangzott szóbeli tájékoztatóhoz és a kiadott Írásos anyagokhoz együttesen mondják el. Hozzászólások: Toldi József elvtárs: A KB. üléséről elhangzott tájékoztatóból és az Írásos anyagokból is látható, hogy az elkövetkezendő időszakra is megvannak a feladataink. A gazdaságszervező munka fő feladataira vonatkozó kerületi javaslat jól fogalmazza meg a tennivalókat, egyetértek vele. Ugyanígy egyetértek a KB. december 6-i határozatával, a kerületi üzemek 1979* évi teljesítéséről, benne az Ikarus munkájáról szóló értékeléssel. , Az 1979* január 1-én bevezetésre került közgazdasági szabályozók r és egyéb intézkedések súlyosan hatottak az Ikarusra. Éreztették 1 hatásukat már 1978. utolsó negyedévében is, de különösen nehéz helyzetben voltunk az 1979-es év indításánál. A feladatok nőttek, de ehhez nem álltak rendelkezésre megfelelő fejlesztési és részese­dési alapok. Az 1979* januárjában megtartott tervismertető munkás­­gyűléseken sem a beruházások, sem bérfejlesztés vonatkozásában nem ^ tudtunk dolgozóinknak kellemes dolgokat mondani. Egy év után el­mondhatom, hogy az Ikarus az 1979* évi feladatait teljesítette, ehhez a PB. 1979* január 2-i állásfoglalása jó segítséget adott. Feladatunk volt a hatékonyság irvitásán, a termelékenység növelésén, a minőség javításán túl az önköltség csökkentése és a 3 %-os bér­­fejlesztésről valamennyire felfelé elmozdulni. Nyereségtervünket várhatóan 60-70 millió Ft-tál túlteljesítjük 1979-ben. Tőkés árbevételnél a bázishoz képest kb. 24 %-oa fejlődés bán, teljesítésünk 106.3 % lösz. Ez a tőkés import alacsony szintentartása követelménye mellett iparvállalati szinten is kiemel­kedő eredmény. í A kerületi PB. segítségével a 3 %-os bérfejlesztés 5 %-ra, változott. , Az írásos anyag a 2. oldal 3 bekezdésében szól az Ikarus vonat­kozásában a túlórákról. A túlórázás ténye jelenleg is igaz, de mig 197*~<-öan a fajlagos tulórafelhasználás 2.3 % volt, ez 1979-ben 2 &-ra csökkent. __ ________________J?______________________________ L -J p -]

Next

/
Oldalképek
Tartalom