Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.21.a/3)

1979-12-19

- 3 -Kern tartom viszont kielégítőnek a készletgazdálkodásunkat, csökkent, de a tervezett szintet nem éri el. Több más gondunknak részben külső, részben belső oka van. Alkatrészgyártás vonatkozásában a programozást, nyilvántartást feltétlenül rendbe kell majd tennünk. Súlyos gondokkal küzdünk a szállításokkal egész évben, sokszor lábon szállítjuk a buszokat egészen a határig, amely a költségszintet jelentősen megemelte. 1980-ban is sok negativ tényező érinti a vállalatot, de úgy érzem a népgazdasági elvárásoknak megfelelő a tervünk, a jövő évet valamivel kedvezőbben tudjuk inditani, mint az 1979-eb. Ennek egyik biztositéka közé tartozik az is, hogy ezt » bizonyos 8 %-os bérfejlesztést minimum biztosítani tudjuk a nyereség megcsappanása ^ mellett is. Változatlanul gondként fog jelentkezni viszont a létszám fokozatos csökkenése, már most kb. 330 fővel kevesebben vagyunk, mint 1979* elején. Úgy érzem az Ikarus kollektívája a kongresszusi irányelveket , magáévá teszi, az 1980-ra megfogalmazott, az eddiginél több és r nagyobb feladatoknak is eleget fog tenni. Kiss Jovák József elvtárs: Az EMG. az 1979• évi tervét teljesiti, sőt az eredeti árbevételi tervét túl is teljesiti, a jövedelmezőség 1 %-ot javult. Ebből ^ következik, hogy az életszinvonal politikai elvárásoknak is magasabb mértékben tudunk eleget tenni. 1980-ban gondot fog jelenteni, hogy a devizaszorzó változás kb. 100 millió Ft termelési érték kiesést okoz az EMG-nél, az alapokat 90 ^-kal kell csökkenteni, a bérfejlesztés csak 3 Igyekszünk felkészülni arra, hogy 1980-ban az eddig elért életszínvonalat érintő szintet tartani tudjuk, létszámcsökkentéssel, termékszerkezet átalakítással magasabb bérfejlesztést tudjunk megvalósítani. Az EMG. kollektívája is érti, érzi teendőit, felkészült a megnövekedett feladatokra. Kovács György elvtárs: Az előterjesztéseket, a javaslatot is jónak tartom. Politikai jelentőségét aláhúzza, hogy 1980-ban lesz pártunk XII. Kongresszusa, az V. ötéves terv befejezése, hazánk felszabadulásának 35» év­fordulója. Mindezek figyelembe vételével szükség van arra, hogy __ ___ ____ 4_____________________ , L U j r n

Next

/
Oldalképek
Tartalom