Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.21.a/1)

1985-02-16/1

131 Göröncséri Károly /Összefogás lakásépítő Szöv, elnöke/ Köazönöm a megtisztelő meghívást és azt, hogy azólhatok szövet­kezeteinkről, az Összefogás Lakásszövetkezetről. A kiadott iráaoa beszámoló tartalmazza azokat az eredményeket, amiket a kerület ebben az ötéves tervben, települéa fejlesz­­téaben elért. Ehhez járult hozzá szövetkezetünk is azzal, hogy a Centenáriumi és az Ond vezér lakótelepen, folyamatos építke­zéssel 450 lakást adott át tulajdonosainak és azzel a két la­kótelepen épült lakások száma összesen 2074 lakás lett, ami a kerület lakóinak ^számát mintegy 7500 fővel növelte. Adataink szerint a beköltözők 93 %-a fiatal házas, ami egyben azt is jelenti a kerület nem csak épületeiben, hanem korösszetéte­lében is fiatalodik. Javul a keresőképes és a nyugdíjas korú lakosság aránya. Ez természetesen újabb gondokat is jeJait annak ellenére, hogy a lakótelepek építésével párhuzamosan épülnek a közmüvek, utak bölcsődék, óvódák, iskolák, orvosi rendelő és üzletek is. Építkezésünk a kerület számára gyorsabb fejlődést biztosit. A felépült la.kások egynegyedében, kerületi vállalatok dolgo­zói kaptak lakást. A kiépült közmüvek a környező utcák épü­leteinek becsatlakozását is lehetővé teszik. Az üzletek a kör­nyezet ellátását is biztosítják. A két lakótelep épitését a kö­vetkező két évben tervezzük befejezni, további 900 lakás átadásával. Ebből is megközelítőleg 270 lakásba kerületi vállalatok, intéz­mények dolgozói költöznek. Lehetővé tettük a kerületi OTP fiók segítségével azt is, hogy a régebben beköltözött tagok, akik eddigi kisebb lakásukat kinőtték, lépcsőzetes cserével, igé­nyüknek megfelelő nagyobb lakást kapjanak. Lakásépítő tevékenységével Szövetkezetünk kedvező feltételeket biztosit ahhoz, hogy a kerület vállalatainak dolgozói lakás­hoz jussanak. A vállalatok velünk együttműködve, anyagi erejükhöz mérten élnek is a lehetőségekkel. Együttműködésünk nem csak a lakásépítésre, hanem a fenntartásra, a lakókörnyezet szépíté­sére, közös rendezvényekre és a kulturális élet fejlesztésé­re is kiterjed.

Next

/
Oldalképek
Tartalom