Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.21.a/1)

1985-02-16/1

132 A lakótelepen az itt felnövekvő ifjúság aktivitása már érez­hető. Alakult már amatőr tánczenekar, focicsapat, tenisz szak­osztály és most azon munkálkpdunk, hogy működésükhöz a meg­felelő feltételeket biztosítsuk. Szeretnénk a lakótelepeinken nem csak lakást hanem közösséget is építeni. Ennek érdekében a kerületi Párt, Tanácsi és Vál­lalati vezetőkkel, a Hazafias Népfronttal, a Sport Hivatallal szorosan együttműködve újabb tervek megvalósitásán dolgozunk. Az igények sokrétűek, színesek. A garázstól a szakkörig, a könyv­táraktól a kábeltelevízióig minden belefér. Tervezzük további telepszerű, garzon és családiházas lakások épitését is, Biz­tosítani szeretnénk a folyamatos építkezést, a további lépcső­zetes csere lehetőséget és azt, hogy az itt felnövő nemzedék is itt jusson lakáshoz. Munkánk: fontos része, a már beköltözött kétezer lakás üzemelésének biztosítása, az épületek karbantartása. Ehhez megfelelő szerve­zetet alakítunk ki, fő és mellékállású dolgozókból. Van egy gondnoki hálózatunk. Gondnokaink rendszeresen ellenőrzik az épületeket és azonnal intézkednek . az észlelt hibák elnáritásá­­ban. Van egy karbantartó üzemünk, a legszükségesebb szakmák szakembere­iből, akik a hibák javítását végzik. Az elmúlt évek, az idei hi­deg tél és szélvihar bizonyította, hogy ez az önköltséges áron végzett tevékenység hozzájárul ahhoz, hogy lakótelepeinken nin­csenek tartós üzemzavarok, épületeink állaga kielégítő, jelen­tősebb felújításokra még nincs szükség. A legtöbb gondot fenntartási munkánkban az okozza, hogy az épí­tőipar munkája minőségileg kifogásolható. A hibák kijavítása, a kivitelező garanciális kötelessége, mégis sokáig elhúzódik.Gyak­ran csak pereskedéssel tudjuk a hibák kijavítását kikényszeríteni. Ez pedig sok fölösleges munkával és a tagok zaklatásával jár. Ez minden épület beköltözése után felmerülő gond. Sok bosszúságot okoz és a vezetőséggel szemben rossz hangulatot kelt. Ezt teté­zi a fenntartási költségek, közüzemi dijak állandó növekedése. Ilyen körülmények között, évek munkájával tudjuk csak biztosi-I

Next

/
Oldalképek
Tartalom