Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.21.a/1)

1985-02-16/1

L- azt kell látnunk, hogy az uj felfogás szerint nem töb­bet kell, hanem értékesebbet és értékesíthetett kell termelnünk. Ebben már nemcsak a munkapad melletti tel­jesítmény vizsgázik, hanem a vezető és vezetett együt­tes teljesítmény kerül mérlegre. A mit és hogyan nagy kérdése ez, amelyben a két résztvevő - vezető és veze­tett - egymásra utaltságán - egyszóval a KOLLEKTÍVÁN - van a hangsúly. Ez az uj a követelményekben. Mert hiá­ba termelünk többet, ha azt nem vásárolják meg tőlünk, vagy rossz áron tudjuk értékesíteni.- de az ország gazdaságának nyitottságából fakadó uj e­leme e követelménynek az is, hogy ss a világpiaoi réseket jobban használjuk ki külkeres­kedelmi tevékenységünk során; s a műszaki fejlesztésben pedig "követő” és az "áttö­rési" stratégiát egyszerre juttassuk érvényre a gya­korlatban; = a technika felértékelődő kínálatából a mainál nagyobb részt tudjuk kihasítani /gépkivitelünk mai helyze­tére pl. jellemző, hogy 1 kg magyar gépért - becslé­sek szerint - a negyedét kapjuk annak, mint amennyit ugyanilyen súlyú tőkés gépért fizetünk./- amikor a munka uj felfogásáról beszélünk, ki kell emelni a munkaszervezés jelentőségét, a munkakultura fejleszté­sét,a hozzáértés fokozását is.- fontos és uj követelmény a vállalkozó szellem felkarolá­sa még akkor is, ha ez mai viszonyaink között jövedelem egyenlőtlenségre vezet. Ha nagyobb teljesítmény van mö­götte, ezt vállalni kell. Erre kényszerit bennünket a mai helyzetből való elmozdulás követelménye. A szocializ­mus nem a nyomor egyenlősége. A szocializmus a jólét e­­gyenlősége és ha a jólétet csak ilyen áron,a többlettel­jesítmény honorálásával, elismerésével teremthetjük meg, akkor ezt kell csinálni. ______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ □

Next

/
Oldalképek
Tartalom