Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1978-05-18

r . nEz akkor a legszembetűnőbb, amikor pártfórumokon, vagy máshol még a beosztottak és a funkcióáriusok szenvedéllyel és felelősséggel vitakoznak, addig a legilletékesebb vezetőinknek nincs véleménye, vagy leföljebb "egyetértünk" véleményig telik erejéből. V zetőink közötti egység hiánya nagyon sok gond forrósa. A széthúzás megnyilvánul már a célok kitűzésénél, a végrehajtásban és a tájékoz­tatás hiányában. A Landler PVB úgy látja, hogy ezek a személyi ellen­tétek olyan mélyek és annyire elfajultak, hogy ezeket elvszerü módon feloldani nem lehet. Bár az üzemi PVB 1977.XII.27.-én állásfoglaláséban erre felhívta a 10,szakosztály figyelmét, azt nem vette figyelőibe és közben egyre mélyülő és mind nyilvánosabbá váló, üzemünkben viszhangzó ellentét tovább mélyült. Erre a lO.szako. a széleskörű -7szög- vezetői érte­kezletek megtartását tartotta megoldásnak, melyet az utóbbi napokban elrendelt az üzemvezetésnek, megjelölve ebben azt is, hogy az illeté­kes szervek erre minden héten kerüljenek meghívásra. Ezzel az eről­tetett gyakorlattal természetesen nem értünk egyet, mert ez nem vezet a megoldáshoz. ^ Üzemünkben egyrw gyakrabban termet feszült politikai hangulatot az^ tubbi -1978. évben az igazgató et. és a felügyeleti hatóság részéről elrendelt vizsgálatok és a tömegével való fegyelmi felelősségrevoná­­sok. Ezeknek okai egyébként szinte egy-től egyig az üzemi szintű ve­zetés intézkedésének fogyatékosságára vezethetők vsisza. Úgy Ítélhető meg, hogy ezek a gyakori fegyelmik nagy része kellően végig nem gondolt felelősségrevonás. A PVB véleménye az, hogy a 10. szako. vezetés legutóbbi vizsgálata alapján megtartott vezetői érte­kezlet nem volt megfelelően összehangolva a kér.PVB által legutóbb elhatározott vizsgálat céljával. A PB megfelelő módon mozgalmi és politikai eszközökké ösztönözte, segítette a gazdasági munkát a vezetői egys^ és vezetés szinvonal javítását. Ez kellő alapot biztosított volna még nehezebb időkben is ahhoz, hogy vezetőink nagy felelősségérzettel, következetesen még nehezebb időkben is ahhoz, hogy vezetőink nagy felelőségérzet­tel hozzáértéssel meggondolják feladatait. A biztosított feltételekkel vezetőink nem tudtak megfelelően élni, a helyzet inkább romlott, mint javult ennek alapján nem látjuk a kibontakozás lehetőségét. Vaygq, etj. Nehéz 10-12 év áll mögöttünk, melyet a túlzott centralizmus, az ellentmondást nem türo kinyilatkoztatás és 1966-68-ig a nyugalom Időszaka jellemzett. Nagy várakozás és őszinte segítségnyújtás volt a jellemző, A túlzott optimista beálitottság mellett is úgy láttuk, hogy jól felkészült uj igazgató. A kapcsolat nem jól alakult. A megfelelő együttműködés nem jött létre, szüskégessé vált a PB. titkári funkció változtatás. A kapcsolat javult, a islyzet nem A határozatok rendelete, törvények betartása több kívánni valót hagy maga után. Ilyenek, a KB határozata a fizikaiak-alkalmazottak közötti bérarányok, a KB Titkárság áláásfoglalása a pártszervezet működéséről az anyagok kezeléséről, testületi előterjesztésekről. Minden jelentős anyag késik vagy el sem készül. Az üzemi demokrácia megsértéséről; Elmaradnak a beszélgtésen, a MB nem ért egyet a hatáskör figyelmen kivül hagyásával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom