Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1970-04-23

t I 2 -A taggyűlésen emlitett 5%-os fizetésemelés nem elégítette ki az embereket, a gyakorlat mást mutatott. 12-l6%-os volt az emelkedés. A közvélemény igénye a rendőrök felé nagy, azt szeretnék,^ ha probléma van azonnal kéznél legyen, - erre a jelenlegi lét­szám nem ad biztosítékot. A rendszeres parancsnoki munkával a vezetők és vezetettek ellentéte megszűnt. A pártszervezet és parancsnok kapcsolata helyreállt. A körzeti pártszervezetekkel való kapcsolatukat jónak Ítéli, a körzeti megbízottak munkáját parancsnokuk rendszeresen ér­tékeli. A pártcsoport munkája elsősorban rendszerességében nyilvá­­nul meg, kezdeményezők is, a csoporthoz tartozó pártonkivü­­liekkei rendszeres a foglalkozás. dr. NaszVadi Sándor : politikai A kapitánysgára felvett rendőrök közül a megbízhatóságból nem engedhetnek, - emellett lehet intézkedéseiben "Tutyi-mutyV iszákos is. A létszám hiányt vidékről pótolják, ez magatar­tásukban sok esetben meg is látszik. Kevés az önkéntes rendőr. A rendőrség félig meddig katonai szerv itt a kis lazaságok súlyos következményekhez vezethetnek, ezért a fenyítések gyakoriak.A fenyítéseknek van fegye lemmegteremtesi ize. A létszámhoz viszonyított párttagság aránya 57%-os, áenyi­­tésben részesül 37%. A belügyi szerveknél van olyan gyakorlat hogy a fenyítést nem kell kövesse okvetlenül pártfegyelmi, itt a munkafegyelem sokkal szigorúbb. A kerület politikai arculata jó.- mégis letépik a politikai plakátokat. Közbiztonsági állapotokról, - többet ki kell venni a kapitány­ság hatásköréből. A köztörvényes ügyekkel elbírnak /vagányok­kal, bűnözőkkel./Rossz az, ha az általános szabályok betartá­sára a rendőrrel figyelmeztetjük az embereket. A fizetések rendezésénél a lépcsőzet nem maradt meg, ezt ne­hezményezik. A vitában felmerült: Jó, hogy a szakmai vezető változás harmóniához vezetett. A jelentés nem eléggé mutat előre. Helyes lenne, ha a párttagság is tudna a fegyelmezetlenkebők­ről. A rendőri intézkedések nem mindig politikusak, szélesíteni nevelésüket. A problémamentes jelentés nyugtalanító, talán megelégedettek a helyzettől, VB. állásfoglalása: A politikai éberség fő feladata a személyi állománynak. ./ . — — ^ —r^-— ■ ■ ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom