Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1970-04-23

ír” =T r | - Minden szakmai fegyelmit fontoljon meg a, pártvezetőség, hogy szükséges-e pártfegyelmi eljárást alkalmazni. j - A létszámhiányt lehetne gépkocsivei pótolni, úgy hogy j az URH nappal is járjon. i - A jogszabályokra való oktatást jóbbanrke1le ne «ktatni. szorgalmazni. | - A beszámoló a fejlődést mutatja, de nem szabad megelé­gedni az elért ereményekkel, ezért a tennivalók:- az akciók, intézkedések hatását rendszeresen elmélyülten vizsgálja a pártszervezet, a kapitányság vezetője is, hogy j hatásuk milyen a parancsnokokra, és a személyi állományra. j ? - A bírálat, Önbirálat a fejlődés ellenére sem tudott hatni | a fegyelmi helyzet javulására, a fenyítések csökkentésére, azok nyilvános elitélésére. | v - Az Ideológiai és szakmai oktatás fejlődésének hst&áta sze-I mélyi állomány között gyorsítani kell. ü - A lakossággal való kapcsolatot fejleszteni kell, ennek őr- I dekében a körzeti titkárokkal értekezletet hívunk össze. | - A kapitányságon lévő hangulat befolyásolása, kiegyensúlyo­zottabbá tétele alapvető feladat. | A VB. uj határozat hozatalát nem tartja szükségesnek. I A pártszervezet munkája középpontjába^ a hozzászólásokban ós összefoglalóban felvetettek kerülnek, s igy készüljenek a vezetőségválasztásra. I ^ A VB. a jelentést elfogadta. Varga elvtárs fegyelmijével kapcsolatban a VB. informálni kellett volna, mert párttitkárról volt szó, ez nem történt akkor meg a fegelmi ezért szabálytalan, azt Varga elvtárs kartonjáról töröltetni kell J ő-/ a Párt X- kongr.e.s.az.uaáya.l_kapfi.aQlatQ5-lssxillgA,l felaggLak,,, Az Írásos előterjesztést a VB. elfogadta azzal, hogy a PB. I elé kell terjeszteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom