Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1969-03-27
í I 4 ~ 4 -in. A termelést a gazdálkodást fejlesztő brigádinunka A szocialista brigádok kerületünkben is termelési, gazdasági feladataik teljesítésében nyújtják a legkiemelkedőbbet. E téren lehet a feladataikat legkonkrétaboan meghatározni ós azok végrehajtását ellenőrizni. A brigádok szerv G Z 3 ío G ^ 1 G trejötte is elsősorban valamilyen termelési, vagy gazdasági feladat megoldásából indul ki. Azonban azt is meg kell állapítani^ hogy lehet jól, de nem szocialista módon dolgozni, ha az előző két pontban foglaltak nem valósulrr k meg# A szocialista brigá&mozgolom e0y-kób uj irányzatára és vonására is felfigyeltünk, igy pl. nagyra értékelik a Ferroglobus vállalat^ nál az adminisztrációs , műnk -bn foglalkoztatott dolgozók kifejlődő brigádmoz, almát• Értékes kezdemanyezesjel találkoztunk pl. a Vegyiműveket Szerelő Vállalatnál a Vállalkozási Főosztályon szervezett komplex szociálist' brigád esetében, amely igen széleskörű kapcsolatot fejlesztett ki a vállalat Vállalkozásainál, a beruházókkal és a kooperáló vállalatokkal. Felvetődött pl. a Növényolajipari vállalatnál a vertikalitásban egymáshoz kapcsolódó munkafázisok területein működő szocialista brigádok időszakonkénti összehívása annak erdőkében, hogy a vertikalitásból sokszor adódó nehézségeket k.. zésen küzdj ék le. A termelési es gazdasági feladatok megoldása vonatkozásában is érdekes bejegyzések olvashatók a naplókban, amelyek azt tükrözik, hogy a brigádok a fizikai munkán túlmenően képességeikhez mérten igen nagy szellemi erőfeszítéseket is tesznek feladataik megoldása érdekében* ■** termelési és g ezdasági feladatok hatéképp nyabb megoldása érdekében megítélésünk szerint még sok a vezetés előbb álló tennivaló is. Szükséges volnss lehetőség szerint már ^ a tervezés munkájában is bevonni* a brigádokat s a termelési programokat ós terveket a brigádodig le kellene bontani. Ez a brigádokat az újítási mozgalomba való részvétel terén is aktívabbá tenné, bár sok terugád öntevékenyen is jó néhány újítást nyújtott be, ill. valósított meg az előző években. Példaként megemlítjük, a Perroglobus gépjavító műhelyében dolgozó szocialista brigádot, vagy a Landler JJ. Katranicz szocialista brigádját, ahol 52o-as mozdonyok légcsappantyú s e relesenek módosítására nyújtottak be újítási javaslatot. Általános igényként merült fel, hogy a .gazdasági vezetés és a szakszervezet többet foglalkozzék a brigádokkal. Ne csak okkor keressék őket "ha baj von", bátrabban támaszkodjanak rájuk normális üzemvitel esetén és baj esetén még akr.or is, ha ezek nem szorosan az adott brigád területén merülnek fel. Ugyancsak általános kívánság, hogy a vállalatok fejlesztési tevékenységének kidolgozásánál jobban építsenek, a brigádok véleményére, A \