Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1969-03-27
f— l' \í I-5-ív. összefoglalva; megfillapitható, hogy n brigádok a .tIában elé- • gedé'tbek az” üzemen belüli társadalmi és anyagi megbecsülésükkel. /Ezzel kapcsolatban táblázatot mellékelünk/. Több brigád ért el mír aranyiokozatot is, felmerült olyan igény, , hogy a kiválóan működő brigádok tagjóinak környezete lakóterülete is szerezzen valamilyen formában értesülést eredményeikről, az ország építésben való jel mit ős szereplésükről. Voltak akik például az áj.lami hivataloknál kívántak maguk ős társaik számára bizonyos ügyintézésbe!! előnyt /pl. soronkívüliséget a Tanácsnál/. Kerületünk pártszervezetei előtt fel kell vetni a mozgalom szervezésének és irányításán?!:--, egyes szervezeti kérdéseit is. A szocialista brigádmozgalom irányítója az üzemben a gazdasági vezetés ós az illetékes szakszervezeti szerv. A jelentés tartalmából is kiderül azonban, nogy pártszervezeteinknek a gazdasági munka párbellenőrzésonel és n szakszervezetben dolgozó kommunisták irányításánál nagyobb gondou kuli fordítani a szocialista brigádmozgalomra, különös tekintettel a jelentés I, II7 pontjában foglaltakra, a többi társadalmi és tömegszervezeteknek, igy elsősorban a ki iá szervezetnek a brigádok szervezése és irányítása terén fejleszteni kell a szakszervezettel való együttműködést. Javaslatok: a jelentés megelőző pontjai alapján a szocialista bxígádmoiga1 onnak a Kerületünkben történő továbbfejlesztése érdekében a következőket javasoljuk;- a jelentősben foglaltak szerint tovább kell javítani pártszervezeteink politikai szervező munkáját a szocialista brigádok irányában. Biztosítani kell részükre a folyamatos-rendszeres tájékoztatást brigád, ill. brigadvezetői szinten, rv- A tagfelvételi munka tartalékaként kell tekinteni a brigádokat} ^ a kommunista brigád tagokon keresztül fokozni kel?}, a nevelő tevékenységet, ermek ©redményekent a tagfelvételt.- Pártszervezeteinknek fel kuli használni a szocialista brigádokat a közvélemény helyes irányú formálására. A szocialista bfigádok eredményeik alapján megszerzett tekintélyüket e munka során eredményesen felhaszn .lkatjük.- Fokozni kell a politikai oktatásba való bevonásukat, színvonalasabb előadások réven is és konkrétabban kell tudatosítani? a szocialista erkölcsi normák szerinti élés igazi tartalmát.- Pártszervezeteink ismerjék meg es hasznosítsák munkájukban a nem reg leaajlott ágazati, szoci lista brigádve setői értekezletek és a SZOT közeljövőben megrendezendő országos szocialista brigádvezető értekezlet anyagait. 'i «tr, ,■ 1 m J : J I - .................