Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1968-02-15

f —1 ? I r , . , ^ ... Hallatlanul sok serelmot velük való méltatlan bánásmódot emlegetnek. Többen úgy vélik, hogy ők meg ráértek volna nyugdíjba menni, mert ugyanakkor az a tapasztalatuk, - mondják - hogy egyes pártonkivüli főleg értelmiségi és alkalmazotti beosztásban lévők maradhattak, és nem küldtek őket nyugdíjba. Pedig ok a 45---ÖS párttagok éhesen, fázva, hiányos öltözetben fogtak hozzá az újjáépítéshez, a falujá­ráshoz, agitálni a párt mögé felsorakoztatni a tömegeket# Több elis­merést és megbecsülést vártak, mint amit kapnak. Nem általános, de a 8-as körzetben olyan nézetek hangzottak el vezetőségi tagok részéről, hogy itt csak szociáldemokratának volt­­érdemes lenni, mert azok kapjak a kiemelt nyugdijat. Állandóan^napi­renden szerepel az alacsony nyugdij és a nyugdij összegek közti különbsége Többen felvetik, hogy egyesek magasabb nyugdijat kapnak ós még sem végeznek a körzeti pártszervezetekben munkát# Egyes helyeken kezd olyan légkör kialakulni -mivel a párttagok je­lentős része nehéz anyagi körülmények között él - hogy a magosabb nyugdíjból élők "polgárok", a tagság nehezen fogadja be őket, vi~ '^'■•szont ők is vonakodnak pártmunkát vállalni. A magasabb nyugdijat él­vező elvtársak felé azt vetik fel, hogy ezek csak addig voltak kommu­nisták, arnig kibányásztak maguknak a nagyobb darab kenyeret- Több-’ szőr súrlódás jelentkezik abból is, hogy akik 5oo Etyért dolgoznak azok elfoglaltságra való hivatkozással nem vesznek részt a párt rendezvényein# a pártéletben az aktiv résztvevők azt nehezményezik­­hogy nem azok kapnak 5ooc-Ft-os munkát elsősorban,•akik társadalmi munkát végeznek, hanem akik ebből kivonják magukat* Minden pártszervezetben elég élesen vetik fel. hogy a legegyszerűbb egyesület tagjainak is biztosítanak koszorút ha meghalnak, a párt­­szervezet tagjai miért nem kopnak? az egyszerű párttag részére csak gyűjtögetéssel lehet koszorút venni - mondják* A felsorolt problémákban es ehhez hasonló kérdésekben éles viták zajlanak le a pártszervezebekben, melyek során több esetben személyes sértődések is keletkeznek. A vitatott kérdések nagy része-adott idő­szakban tisztázódik, azonban zömük újra és újra visszatérő _ ’ XI, a felmérés tapasztalataiból is kiindulva a jelenlegi helyzetmegíté­lésére és a további feladatok megjelölése érdekében szükséges néhány következtetést levonni; í 1 *}/ a körzeti pártszervezetek eszmei- politikai és szervezeti egyse­­^' ge az esetenkénti feszültségeket, súrlódásokat is figyelenbevéve megfelelőnek mondható. A párttagság döntő többségére,a párt' r.o.v - m • a rendszerünk iránti hűség jellemző , de megnyilvánulás a­­ikeoi a külső szemlélő nem ezt a következtetést vonja le* A prob lénák a pár'- féltéséből és különböző szintű - többségükben kedve ­zőtlen - anyagi helyzetük és öreg koruk nehézségeiből és néha szubjektív okok miatt jelentkeznek. A pártfórumokon a-viták ellenére azonban mindig egységes állás­­foglalás történik,-, ./•

Next

/
Oldalképek
Tartalom