Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1968-02-15
á .un (Timi í .. < 2*/ A párttagok 51 %-a 5oo óa 11 Ft közötti nyugdíjjal rendelkezik# Ha ehhez még hozz* szőri. j le a nyugdíjjal nen rendelkező eltartott családtagc! szenna, :d r az egy főre eső pénzösszeg még ennél is Ly-naoU,. A párttagság ismert magatartását ós állásfoglalását az a tény is e; .5teljesen meghatározza, hogy nehéz körülmények között élnek# ■Életszinvonaluk a korábbi éveikhez képest jelentősen csökkent# A népgazdaság helyzetét és arra hozott párthatározatokat is sokszor ennek függvényében ítélnek meg-, Emellett állásfoglalásaikban erőteljesen közrejátszanak a szubjektív okok is. Úgy érzik, hogy aktív tényezői voltak a felszabadulás óta elért fejlődésnek, tehát ennek megfelelően kellett volna alakulni életüknek 9 Munkahelyeiken sem kaptak kellő megbecsülést a fiatalok, az iskolázottak háttérbe szorították őket. Ezen kivül különböző jogos és vélt sérelmekkel is terheltek* Általában az összehasonlítás mércéje nem e munkásosztály átlaga# hanem a jobban keresők szintje* A körzeti párttagság korszerinti megoszlása több évet összehasonlítva a következő képet mutatja: ■ i/65-ben a 722 párttagból 458 fő volt 6o óven felüli a pt; 63#4 % 196C~ban a 823 " Go7 fő volt 01 pt: 73,7 % 1967-lan a 919 ?lo fő Völc ív pts ?'?92 % Az adatoki ól kitűnik^ hogy erőteljes elöregedés mégy végbe, s ez a pártnuúkábo való részvételre, a körzeti púddmunka minőségérí?, jellegére is kihatással vau* /Ma nár jobban illik rá a nyugdíjas - mint a morze ti pártszervezet meghatározás-.,/ körzeti párts sor izetek jelenlegi összetételükben, fe lkészül t'őégükben nem tudnak megfelelni ann"k a követelménynek; hogy a lakóterületi tömegpolitikai nunkr . koordinálói és a körzeti lakosság politikai hangulatának irányítói legyenek# Az aktiv dolgozó párttagok ós pártonkivüiiek a lakóterületi rendezvényeken a • H választásokat,nagy ünnepségeket kivéve9 /május 1, augusztus 2o0/ csak elvétve és akkor is kis számban vésznek részt# 4»/ A mindennapos üzemi, hivatali munkához és a rendszeres pártéi^* hez szokott nyugdi jV nenő párttagok körzeti munkába való .beilleszkedése sokszor nem megy zökkenők 'nélkül> Lélektani probléma, hogy a hosszú megszokott életrendből való kiesés a feleslegesség érzetet váltja ki belőlük - ezt a körzeti pártszervek nehezen tudják feloldani, sőt ha ott sem megfelelő á fogadás a negatív hatások csak fokozódnak* Az a tapasztalatunk, hogy az idős kor, valamint a különböző betegségek, jogos, vagy jogtalan sérelmek következtében a párttagoknak csak mintegy kb# 1/3 -a vonható bo a rendszeres pórteletbeNem. egyszer hallja a mozgósítást végző pártbizalmi. hogy "ott leszek, ha az egészségen, ha az időjárás, ha az útviszonyok, stb,, engedi,," Ezért is a tájékoztatók jelentős része csak a párttagság egyreszéhez jut el# »/» XX " ^ —V 1 — —________________-_____________________