Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1967-06-01

j . I- 4 -átalakítását, melyet a folyamatok megváltoztatásával együtt haj­tottunk végre. Ennek megértetése, s éleskbrü elfogadtatása a^ pártszervezetre hárult. Ily módon a korábbi 2-2 kötődé, szabászat és varrodából, 1 kötődét és 1 varrodát hoztunk létre. E centra­lizálás az elmúlt időszakban kimutatható eredményeket hozott. Terveink továbbfejlesztéséhez sok segíts eget adott a K.B. ro-q formai kapcsolatos Irányelve, Az önállóság no' elése és a haté­konyabb vezetés érdekében a kötődéi irányítás alá helyeztük a gépgenorálozó részlégét, mely végsősoron létszám megtakarítást is eredményezett. A termelő üzemek irányitó apparátusát megvál­toztattuk és e megoldással megteremtettük a lehetőségét annak? hogy az üzen.vezetői műszaki-termelési- ós gazdasági vonatkozás­ban is dönteni tudnak. /—* Ez év elején - a reform előkészítése kapcsán - változtattunk programozási rendszerünkön is. A gyártás-előkészités a progra­mot az illetékes üzemrészek vezetőivel határozza meg, a végrehaj­tás pedig programon belül a helyi vezetők döntésére van bizva. Terveink végrehajtása érdekében a közvetlen irányitó személyek /művezetők, blokvezotők/ felkészültségét igen fontosnak tart­juk annál is inkább, miután a tervezett csökkentett munkahétre való áttérés fokozottabb követelményeket igényel tőlünk is. Az elmúlt években történt felmérés alapján művezetői szinten olyan lényeges változást értünk el, mely-a gyakorlati é3 elméleti fel­készültségű utánpótlást biztosítja. Ez tette lehetővé, hogy részben nyugdíjazás, részben alkalmat­lanság miatt személycserét tudtunk végrehajtani, További cseréj kot meg ez év során koll megoldanunk. Nevezett vezetők számára megkezdtük a reformmal kapcsolatos szakmai tájékoztatást is. Igyekeztünk területükkel kapcsolato­san konkrét feladatokat adni? mind a termelékenység növelésére, mind pedig a minőség javítására. Ezért célul tűztük ki a gép * kihasználásának növelését, a fonalkiadás rendszerének megvál­toztatását, valamint a gyártásközi ellenőrzés hatékonyabbá té­telét. Az elhangzott javaslatok alapján a kötöd© vezetői már vállalásokat is tettek és egyes vonatkozásokban az intézkedések előkészítése is megtörtént. Rendszeresen ismertetést kívánunk adni a vez©tők részére a reformmal kapcsolatos rendelkezésekről, valamint a megvalósítan­dó intézkedésekről. gyáregységi feladatokról a pár talapszervezetek veze­tőit rendszeresen tájékoztatjuk, hogy a saját területükön ismerjek az elképzeléseket es segítséget tudjanak nyújtani felvilagosito munkával a realizálás érdekében. Növekvő feladataink megköveteltek, hogy a pártvezetőségek ujjá­­valasztasakor a lehetőségekhez mérten erősítsük a csucsvezctő­­seget, es az alapszerveket.- * .1--------------------------------------------- —-——*----------------------1 — 1 /13

Next

/
Oldalképek
Tartalom