Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.20.a/4)
1967-06-01
r~ ” H ? ■■ - J •_ 5 _ A szakmai káderek nevelésében, kiválasztásában, elbírálásában - • a pártszervezet eddig is részt vett és a jövőben is részt vállal# Az elkövetkezendő időben e kérdésben is nagyobb mértékben támaszkodunk az alapszervekre, hatáskörüket és felelősségüket bővítjük. A szakszervezet bővült jogaival a beszámoló elején mór foglalkoztunk. Jelenlegi szervezeti kerete lehetőséget ad a dolgozók demokratikus jogainak szélesítésére, de egyúttal szilárdabb politikai vozetest is. igényel. A szakszervezeti választás során igyekeztünk ezt személyileg megáldani. 2./ Gyártmánytervezés - gyártmányfejlesztés. Gazdasági vezetőink a reform lényegének megismerése alapján az. eddigieknél is nagyobb súlyt helyeznek a gyártmány tervezési munkára, figyelembevéve a következőket; B területen pontosabb előtervozésre és ennek kapcsán olyan megbízható alapadatokra is szükség lesz, amelyek gyártmánya előkalkulációnk vizsgálatát, elemzését lehetővé teszik. Létszámátcsoportositással erősítjük a gyártmánytervezést, a próbagyártást és olyan információs rendszert építünk ki e téren, amely a kereskedelmi osztály számára biztosítja termékeinek eladása előtt a várható önköltség alakulásának adatait. B munka természetesen nemcsak a belföldi, hanem az export termékekre is vonatkozik,. A tájékoztató készítésének időpontjában még nem eldöntött, kogy vállalatunk közös eredmény /pool/ vagy az ártöbbiétes • ^ /améta/ rendszerben köt szerződést az exportáló vállalattal. Bármely megoldás esetén nngyfontosságu a gyártmánytervezés feladatainak jó elvégzése. Gyártmányfejlesztési vonalon sikerült jelentős eredményt elérni. Már az elmúlt években alapelvként a fogyasztói igények kielégítését tartottuk szem előtt és ennek megfelelően gyártmányainkat szinte teljes mértékben kicseréltük, A szintetikus nagyfokú növekedése, a munkaigényesség fokozása, az igények kielégítése együtt járt az eredményesség növekedésévé., de fogyasztói árszínvonalának csökkentésével is, miután szintetikus áruink egységsulyát is csökkentettük, Tervezzük magas értékű különleges termékek gyártását, a szükséges gépeket megrendeltük. Az 1 db. prototípus gép kihasználását már ezóvbon biztosítottuk és a termék gyártására a Luxus Áruházzal kötöttünk szerződést. Szebb, különleges varratok kialakításához beszerztünk ezidáig 9 db, gépet és a továbbiakra a megrendelést feladtuk. A zuglói gyár, valamint a Győr-i Mübőrgyár közreműködésével ez évben beindítjuk a laminált sikgépi kombinációval készült termékek gyártását, * ; -