Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1967-04-06

r— —i : -ii- I Gyimesi Lajos elvtárs: Elmondja, hogy a Lehel-uti szakszervezeti választáson kint volt. a szakszervezeti titkár által a beszámoló b-lo percig tartott. Amikor őt meglátták, akkor Nagy elvtárs felháborodva mondta, hogy ez egy tragédija, mert megmondta előre, hogy milyen legyen a beszámoló és 8-lo perc alatt összecsapták. Visszament az asztal­hoz és azt mondta, hogy ez a beszámoló nem jó és ezután egy 5o perces beszámold; tartott. Elmondja továbbá, hogy sok párttaggal beszélgetett, akik egyér­telműen nagyon rossz véleménnyel vannak a Nagy elv társ kapaci­tását illetően. Elmondja továbbá, hogy Aranyosi et. akkor szabadságon volt, ami­kor Csófán elvtársnak megmondtuk, hogy nem értünk egyet azzal, hogy Nagy elvtársat ismételten megválasszák. Itt volt a TMK ve­zető is és nagyon érdekes lett volna akkor meghallgatni ezeket az elvharsakat, mert Nagy elvtársra minden rosszat szórtak. 2 nap után felhívott Cséfán elvtárs és elmondta, hogy megválto­zott a véleménye, Nagy elvtarsnak felhívták a figyelmét, hogy a jövőben min kell változtatni - amit Nagy elvtárs elfogadott - es Vándor elvtárssal együtt ezt megmondták neki. A küldött értekezleten Nagy elvtársnak kellett vitaindítót tar­tania, sajnos meg ezt a vitaindítót felolvasni sem tudta. Véle­ménye szerint az Írásos anyag is olyan volt, hogy nem tartom valószínűnek, hogy azt Nagy elvtars egyedül készítette volna el. A vezetöségválasztó taggyűlései, sok bírálat érte a szakszervezet munkáját, ágy hozzászóló elmondotta, hogy jó lett volna, ha Nagy elvtárs a saját munkájáról is beszélt volna. az a véleménye, hogy Vándor elvtárs egy kicsit túllépte az elnök szerepét, kivette a Nagy elvtárs kezéből a küldöttértekez­let levezetését. Vándor elvtárs többször felállt és - pártsze­­rütlenül - elmondta, hogy tudják, hogy Nagy elvtárs milyen ember és ezt Ficsor elvtárs is megerősítette. Úgy érzi, hogy egy kicsit "álhumanizmusosarx" viselkedtek, amikor ennyire kiálltak Nagy elvtárs személyét illetően. Elmondja, hogy a múlt év novemberében a Szakszervezeti központ Nagy elvtársat kitüntetésbe akarta részesíteni, ezt F±sor elvtárs nem javasolta. Rá 4-5 hónapra nagyon erősen kiállt mellette, hogy tovább vigye ezt a munkát. Varga elvtárs: Elmondja, hogy Lantos et. amikor a VB. erről az esetről tájé­koztatta, akkor nem a szakszervezet múmiájának a birálásáa volt, hanem személy szerint Nagy elvtárs munkáját bírálták. Elmondta Lantos et., hogy nézeteltérés van egy apparátus tag és a pártbi­zottsági tag között. Elmondja, hogy nem érti, hogy ha az ottani elvtársak ismerték a pártbizottság véleményét Na. y et. személyét illettjei,, akkor hogyan történhetett meg ez a megválasztás, kcögs miért nem le­hetett ezt másként megoldani. Hogyan történhetett meg, hogy a pártbizottság# nem tudta érvényesíteni egy párttag esetében azo­kat a személyi követelményeket, amelyeket szeretet volna. És a PB vereséget szenved. Ha ennyi probléma volt a szakszervezeti moz­galomba, és ebben Nagy elvtársi,ak része volt, akkor ezt miért nem lehetett másként megoldani? A 4 ...... . _......... _...- .______,____. -­­­­­­— ------— — . _ -- i i>'11^

Next

/
Oldalképek
Tartalom