Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1967-04-06

r n '» -13- '* Vándor Tibor elvtársi Elmondja, hogy az az információ, amit a Pártbizottság ós Lantos elvtárs is kapott nem egész pontosak. Ez szakszervezeti kérdés es nem személyi. Úgy személyi kérdés, hogy emberek irányitját ezt a mozgalmi munkát. Elmondja, hogy az előző vezetésben a párttagok aránya igen alacsony volt, a jelenlegi Szakszervezeti tanácsba a párttagok aránya lénye­gesen megváltozott. Elmondja továbbá, hogy Nagy elvtársiak jellenbeli fogyatékosságai nincsenek, amik kizárnák, hogy nem lehetne ebbe a beosztásba. A tudásában vannak problémák. Azonban mozgalmi ember, mozgalmi és politikai szempontból nem kifogásolható. Cáfolja azt amit Gyimesi elvtárs mondott. Elmondja, hogy azt a hibát követte el a szakszervezeti központ, hogy Nagy elvtársnak mondta, hogy a kitüntetését Írassa alá, illetve a kitüntetésre szóló javaslatot. Picsor et. ekkor felhívta a szakszervezetet, hogy ne kényszerítsék arra, hogy vele együtt kelljen a javaslatot megírni. Elmondta, hogy lehet úgy is szakszervezeti mgnkát végezni, hogy valakinek nincs ekkora kitüntetése. Nem tartja hibának, ha elmondja az elvtársaknak valakiről, hogy ezt v. azt rosszul csinálja. Elmondja, hogy a multkOri beszélgetés na­gyon megdöbbentette. Elmondja, hogy akkor sem mondott mást Lantos eüftársnak mint most. Semmi oka arra, hogy most mást mondjon. Tudatos­ság legalább is nem volt benne. Elmondja, hogy Nagy elvtars nem roko­na, nem barátja, hanem egy elvtársa - aki nem a lég ideáli3abban végzi a munkáját - de úgy gondolja, hogy bizonyos segítséggel jobb munka végzésére képes. Elnézést kér Lantos elvtárstól, ha nem emlékszik szószerint arra amit a múltkori beszélgetésnél mondott, de abban semmif/le tenden­cia nem volt és nincs ma sem. Picsor elvbárs: Elmondja, hogy helyteleníti azt, hogy Gyimesi et. már másodszor teszi megemlítés tárgyává azt, hogy a mnhelybizottság beszámolója nem Nagy elvtárshoz fűződik. Elmondja, hogy Nagy elvtárs vegezte azt a munkát amit neki kellett. A szüneti beszélgetéskor semmit nem mondott Gyimesi elvtársnak, amikre hivatkozik. Azt mondta, hogy november 7 kitüntetéssel kapcsolatban a szakszervezeti központ eljárásával nem értett egyet. Elmondja, ha olyan instrukciót kaptak volna a pártbizottságtól, iiogy Nagy elvtars ne legyen Sz.B. elnök, akkor mi ezzel álltunk volna a dolgozók elé. Lelkiismereti kérdést csináltak abból, hogy eddig a pártszervezet milyen módon segítette Nagy elvtársat a munká­jának végzésében. Arra a megállapításra jutottak, hogy a pártszer­vezet sem nyújtott olya® segítséget Nagy elvtársnak, hogy lehetősé­ge lett volna jobb munka végzésére. Lantos Zoltán et: Elmondja, hogy amit neki Picsor és Vándor elvtársak Nagy Ferenc munkájával kapcsolatban neki mondtak, és az amit itt elmondtak arra a következtetesre jutott, hogy őt félrevezették. Elmondja, hogy 2 évvel ezelőtti szakszervezeti választás után jöttek be ketten hozzá /Ficsor és Vándor et-ak/ hallatlan felháborodással

Next

/
Oldalképek
Tartalom