Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1967-03-23

r~ "l Réti Sándor elv társ: Az anyaggal egyetért, mert az felöleli a Landler Pártbizott­ságának munkáját és elmondja, hogy mit tettek az elvtársak a feladatok elvégzését illetően. A beszámolóból kitűnik, hogy a párttagság egyrésze megközelíti már a kongresszus határozatának megértését bizonyos területeken. Elmondja továbbá, hogy csatlakozik Varga elvtárs által felve­tettekhez és azokkal egyetért. Kádár Ferenc elvtárs: Elmondja, hogy a jelentés tükrözi, hogy a Landler jelentős eredményeket ért el az elmúlt években. Két jelentős változás bontakozik ki - véleménye szerint - a Landlernél ami a többi vállalatnál nem jelentkezik. Ez bizonyítja, hogy a Landler speciális vállalat. Az uj munkáltatási rendszerre nem sok vállalat tért át a kerületben, a mechanizmus olyan értékű fel­­/■*> vetése ami a Landlerben felmerül ilyen se sok van. A problé­mák feLnerülését ezekből következteti. Foglalkozik továbbá azzal a kérdéssel, hogy a Landlert, a pártbizottságot nem kellően informálták, az uj rendszer beve­zetéséről, illetve nem időben történt a véleményüknek a kiké­rése . Nem hiszi, hogy itt egy sajátos mechanizmusról van szó. Viszont, ha az önállóság kérdését anarjuk a dolgozóknak magyaráz­ni tény az, hogy a MÁV-nál a gazdasági és pártvezetöségnek igen nehéz helyzete van. Véleménye szerint az anyag nem ad valamilyen oknál fogva választ, hogy a vita ami folyik az a kommunisták vitája, a dolgozók, vagy a minisztérium vitája. Az a véleménye, hogy ez a vezetés problémája a Landlerban, és nem a dolgozóké. Akik vitatják ezt a lehetőséget azok a VB tag­jai, a gazdasági vezetés, és nem pedig a dolgozók. A dolgozókat elsősorban az érdekli, hogy a megdolgozott munká­ért a megfelelő bért megkapják. Az a véleménye, hogy a pártszervezetnek vezető szinte, kell egy nyelven beszólni és megállapodni és ennek megfelelően a gaz­dasági mechanizmusra áttérni. Az uj munkáltatási rendszer is zavarja ezt a dolgot. Tárgyalják át, hogy milyet, nehézsgek előtt áll a pártszervezet, de véleményem szex'int az egység megtex'em­­tesevel rendbe lehet hozni a dolgokat és ehhez a párt VB és a Bu- . dapesti Pártbizottság segítsége is szükséges. Papp Ferenc elvtars: Az a véleménye, hogy az anyagban foglalkozni kellett volna a szervezettségének növelésének kérdésével, valamint azzal, hogy a kommunisták átirányítása a különböző tömegszervezetek­be hogyan folyt le. icheffer elvtars: Néhány gondolattal válaszol a felvetett problémákra. A Q

Next

/
Oldalképek
Tartalom