Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1967-03-23

r - n Scheffer elvtárs: A felvetett javaslatokat, észrevételeket megköszöni és ezeket a munkájukban hasznosítani fogják. Néhány gondolatban foglalkozik, hogy az elkövetkezendő idők - ben milyen megmozdulásokat kívánnak tenni az uj gazdasági mechanizmus bevezetését illetően:- Felsőbb szervek pártbizottságával kapcsolatot keresnek,- a felvetődött vitákat problémákat tisztázzák,- a megoldások érdekében különböző javaslatokat fognak tenni stb. Elmondja, hogy a munkájuk során mindenkor figyelembe kívánják ve,mi, hogy a népgazdaság milyen igényt támaszt a vállalat felé és ennek megfelelően kívánnak dolgozni. Lantos Zoltán elvtárs: -/Összefoglalója/ Egyetért azokkal az elvtársakkal akik azt mondták, hogy a je­lentés jó, és fogadjuk el. Az a megállapítás, hogy a vita nem a jelentésen volt, hanem a gazdasági vezetés felett volt. A jelentés tükrözi azokat a tevékenységeket, amelyeket a PVB a Landler számára is előirt. Mik ezek:- gazdasági reformmal való foglalkozás,- párt tömegkapcsolata,- tömegszervezeti munka, kongresszusi anyag feldolgozása, Ezeket végzi jelenleg a Landler is és a jelentés alapján ez megfelelően történik. A vita az üzem jövőbeni gazdálkodásán, vagy függési helyzetén van. ^ Ennyiben eltér a Landler a többi üzemektől a pártmunkájában is. Ebben segítséget fogunk nyújtani és tisztázni fogjuk a dolgokat. Az a megallapitás, hogy ami a politikai értelemben jelentkezik a Kongresszusi anyag feldolgozása során az nem speciális, az általános. Jelenleg mit kell tisztázni: azt, hogy- az uj gazdasági rendszert vitatni nem lehet,- javitani, vagy változtatni lehet, de azon, hogy ezt előírták változtatni nem lehet. Véleménye az, hogy ezeket a kérdéseket nyugodt légkörben le kell rendezni. Arra kéri Scheffer elvtársat, hogy azt tolmácsolja a VB-nek, hogy ezen nem lehet vitatkozni, a kilengések ellen fel kell lépni. A gazdasági mechanizmussal összefüggő intézk..désekre azt ja­vasolja, hogy a PVB úgy fogadja el, hogy ka két héten helül leülünk a felső vezetés valamelyik képviselőjéve/1, hogy tisz­tázzuk, hogy mi az elgondolásuk. Az önállósággal kapcsolatban elmondja, hogy fogadják el, hogy a vállalat eddig sem volt önálló mindent előírtak, most is ugyan ez a helyzet van. Meg kell gondolni ezt a kérdést, mert lehet, hogy éppen a mecha­nizmus szorítja a MÁV-ot arra, hogy az önállóságot csökkentsék. fi

Next

/
Oldalképek
Tartalom