Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1961-09-29

l O p . .. I I “ ^ - I £2 41 er László elvtárs: bizottságban azt mondta, hogy az SZOT határozat, alulról való kezdeményezóst•meg fogjuk nézni, ebbe nekünk beleszólni nem lehet. Aztán nekünk kellett meggyőzni, hogy legalább a szakszervezeti bizottság’ beszéljen oz emberekkel ós magyarázza el, milyen fel­adatok állnak a részleg’, meg a brigád előtt ős milyen módon le­hetne előbbremenni. A mi véleményünk szerint többet kellene a szak­­szervezetben dolgozó elvtársaknak politizálni. Segítene ehhez a munkához például a munkásakadémia is. Most sikerült menetközben a szakszervezeti dolgozó elvtársakat bevonni, hisz a műnk's akadémia szervezője,i vezetője a szakszervezet. Most a. szakszervezet szervez külön munkásakadémiát, de kizárólag szalonéi, műszaki témával. Nem értem. Tavaly, amikor el lett indítva, úgy volt, ho© politikai, szakmai, m'eg más természetű dolgok legyenek. Hogy a munkásakadémia tematikáját úgy kell összeállítani, hogy ennek oz elvégzése egy idő múlva anyagiakban is jusson kifejezésre a dolgozóknál, hogy adjon lehetőséget például olyan dologra, hogy valamilyen szakmai tan­folyamra elmcehessen az illető a mtinkásakadémia' elvégzése után. A munkásakadémia' teljesen politikai jellegű lett tavaly és most_ e© év múlva a szaksrierve : t megindít egy kizárólagosan műszaki m utak ás akadémiát. így realizálódott az az elv, amit a' Budapesti pártbizottság elmondott és megbeszélt. Szerintem többet kellene politizálni. ff ... Szigeti imréné elvtársnő; ' Azt hiszem, lezárhatjuk a vitát. ff l Egy pár-dolgot a brigád munkával kapcsolatban. Nem is-olyan könnyű egy ilyen munkoverseny mozgalomból brigádvizsgálatot tartani. Nem lehet itt elhatárolni, hogy ezekben a munkákban, a munkaverseny szervezésében, mi a szakszervezeté}: mi a gazdasági vezetésé, mi a pártszervezeté. Nem lehet elhatárolni, ho© milyen módon, hogyan oszoljanak mog a problémák. De azórt ennél a brigádmunkánál tény­legesei! egy pár hibát elkövettünk ás nagyon egyetértek azokkal az 'elvtársakkal, akik azt mond ják,7 hogy a jelentés nem eléggé ad ^ képet, mert kicsit ez merült fel az osztál.yértekezleten is ás néz ki, hogy a jelentés átdolgozása nem eléggé sikerült ügy, ahogy mi abban megegyeztünk. Elöljáróban egy-két gondolatot vetnék fe'”v a brjgádmuhka és az osztályértekezlet alapján. < . ■ Véleményem szerint ogy pár kérdésben, szemléletbeli hibák vannak. Általában a szakszervezetnél és általában a munkaversennyel kafj­­csolrtos' kérdésekben. Mik ezek a szemléletbeli hibák? Az egyik dolog; talán olyan probléma van, amit egyrásze kimondja a szak­­szervezeti titkároknak, a másik része nem,' de igy gondolja, hogy ha a termelési eredmények jók és ezzel általában különösebb hiba nincs a kerület üzemeiben, akkor ott' jó a szakszervezet munkája és jó a munkaverseny. Ilyen szemlélet van elvtársak, és ez nagy­mértékben megnehezíti a pártszervezetek munkáját. Ebből kiindulva, ho© ilyen szemlélet van, egy kicsit kisajá­títják az üzemben elért gazdasági eredményeket, vitatják egy­szerűen a pártszervezet ellenőrzését' , irányítását a szakszer­vezeti munka, a munkaverseny felett. És annak is hangot adnak, aráikor azt mondják, ho© milyen jogon avatkozik bele a párt­­szervezet a szakszervezetnek ilyen, Vagy olyan munkájába. A haffriadik ilyon szemlélet, - ás i.tt előre kell boccátanom, ho© nagyon egyetértek az anyagi® ösztönzéssel, a termelés előrevitelé­­ven, - érdekeltté, tesszük az embereket, a jobb munkában, de nem lehet ezzal a szemlélettel egyetérteni, ami egyes szakszervezeteknél A G­­­­­­„ J

Next

/
Oldalképek
Tartalom