Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1974-12-12
r~ “1i 1- 6 -54. oldal IV. fejezet; azt a mondatot, hogy "évenkénti beszámoló taggyűlések..,," javasolja kihagyni addig, hogy a "X. kongresszus óta. 58. oldal, pártszervezetek saját munkájával való foglalkozás; ki kell jobban domborítani, hogy a jövőben nagyobb lehetőséget kell adni a pártszervezeteknek, hogy "saját dolgaikkal"is foglalkozni tudjanak. 78, oldali a tagfelvételi munka fogyatékosságairól szól az anyag. Utalni kellene arra, hogy nem elfogadott a 72-es november 21-i határozat - ma sem - a párttagság körében. Valachi elvtárs elmondja, hogy a VB. ülésen, elsősorban a szerkesztésen volt a vita. Véleménye szerint a beszámolóban a gazdasági részből kellene kiindulni és ebből kéne rátérni más témákra. Másik vitás kédés volt, hogy az egyes részek után, vagy a beszámoló végén legyen-e az összegezés. Helyesnek tartja azt, hogy az egyes anyagrészek után következtetések vannak, de az anyag végére javasolja a legfontosabb feladatokat megfogalmazni. 7. old.első bek. "pártönkivüliek tájékoztatása - a pártszervezetek részéről leszűkül a pártnapokra"- irja, az anyag. Ezt a megfogalmazást véleménye szerint pontosítani kell. 14. oldalon a véradást is megemlíti az anyag. Szerinte erről a Vöröskereszt munkájánál kell emlitést tenni. Azzal egyetért, hogy az ismert határozatok ne kerüljenek bele az anyagba. 33. oldalt "Az MSZMP. KB. 1972. november 14-15-i határozatának..." ...."a dolgozók egyértelműen és megelégedéssel vették tudomásul". Ugyanezen az oldalon irja az anyagi hogy a PB. külön leiratban hívta fel a gazdasági vezetők figyelmét, hogy az év folyamán Baját anyagi erőforrásaik felhasználásával sem csoportosíthatják át a jövedelmeket a munkások hátrányára. Ezt a két megfogalmazást ellentmondásosnak tartja. 43. oldal alja: /tanácsi rész/ "A VB. igen nagy figyelmet fordított a tanácstagok munkáját elősegítő feltételeik; .Töiztositására." Véleménye szerint az ezt követő reszt az anyagból ki lehetne hagyni. 45. oldal eleje* "A káderekM. szemben..." nem világos előtte, hogy a tanács apparátusról, vagy a tanács testületéről van-e szó, - ezzel együtt, azt is javasolja kihagyni, amit az anyag a tanácsapjpZ parátus béremelkedéséről ir. 45. oldal alja* a statisztika helyett javasolja ezt egy mondatban megf ogalmazjd , 48. oldalon a tanács munkájához kapcsolódik a körzeti tevékenység. Az igaz, hogy a körzeti munkáról itt is kell szólni, de a szervezeti dolgokat javasolja a "párt belső élete" cimszó alá venni. Közbiztonságról; Schneider elvtárssal ebben nem ért egyet. Szerinte a helyzet megkívánja, hogy a közbiztonságról ennyi kerüljön a beszámolóba. tiI l J