Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1974-12-12

$ ®- 7 -Véleménye szerint politikailag nem megfelelő az a megfogalmazás, hogy a vagyontömeg emelkedésével romlik a közbiztonság. Szerin­te a lakosság növelése az, amely elkerülhetetlenné teszi, hogy olyan emberek is idekerüljenek, akik rontják a közbiztonság hely­zetét. Az anyag befejezéseként javasolja a főbb feladatokat meghatároz­ni, Berecz elvtársnő az elkészített beszámolót alaposnak, reálisnak itéli. Á stilusHibákra hivja fel a. figyelmet, - ezek - véleménye szerint - az anyag érdemi részét nem rontják u£yan, de nem elő­nyösek az anyag hitelére nézve. Azzal a véleménnyel ért egyet, hogy az egyes fejezetek után össze­gezés, az anyag végére pedig a főbb feladatok kerüljenek. 4. oldal: az anyag itt a párt és munkásosztály vezető szerepével foglalkozik. A téma elejére javasol egy megállapítást arról, hogy a munkásosztály és a párt vezető szerepe milyen fontos összefüggés­ben, kölcsönhatásban áll egymással. 4. oldalon az anyag a "partner" kérdéssel foglalkozik, számára ez nem egyértelmű megfogalmazás. 5. oldal* "változatlanul problémát jelent viszont a hármas érde­keltség értelmezése, vagyis..." Itt, véleménye szerint nem is az értelmezésen van a vita, az egységes értelmezésig a párttagság nagy része eljut. De amikor konkrétan, egyes esetekben, a vállalat érdekéről van szó és az szemben áll a népgazdasági érdekkel, a meg­valósításban nem mindig az össztársadalmi érdek érvényesül. 22. oldal* kulturális munka; a Csokonai Müv. házról Írtakat az el­ső két mondat kivételével ki lehetne hagyni az anyagból. Fontosnak tartja viszont, hogy ilyen vonatkozásban ne csak a Csokonai kerül­jön az anyagban megemlítésre, hanem a kerületi könyvtárak, a Land­ler Kulturhaz stb. 23. oldal ut-bek* középtávú terv készítése* "a határozatnak meg­felelően pártszervezeteink a középtávú terv készítését, a kollek­tív szerződések koncepcióinak figyelemmel kisérését,." - irja az anyag. Szerinte ez helyesen úgy lenne* "A középtávú tervek koncep­cióit és a kollektív szerződések figyelemmel kisérését" - lenne az anyagban. 27. oldal* - külkereskedelmi tevékenység; ut.bek. Az anyag először elismeréssel szól a teljesítésről, utána pedig azt irja, hogy a forgalom lassúbb emelkedése nem hozza a tervezettet. Szerinte ez már nem a külkereskedelmi tevék® nységre vonatkozik, külön szakasz­ba kéne irnl. 31. oldal* szocialista brigádokkal kapcsolatban; szerinte a szoc, brigádnak a munkaverseny-mozgalom nemcsak formája, inkább hajtóere­je, munkájuk tartalma. Várospolitikai munkával kapcsolatban* a cimet javasolja kiegészíte­ni a "közéleti demokratizmus"-al. Az anyagban ez a téma is szere­pel. A XV. kerületben a pártmunka igen jelentős része a várospoli­tikai tevékenység. Úgy érzi, súlyának megfelelően került az anyag­ba, nem javasolja annak szűkítését. Cj — 1 I .1 - ■ » .111, I III u I . J

Next

/
Oldalképek
Tartalom