Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1962-03-22

I ”1 jj - 10 - 1* Szente Ferenc elvtárs: Nem értek egyet, amikor azt mondja a Szigeti elvtársnő, hogy nem helyes az, hogy csak annyit tettek meg, amivel a jelvényt el lehet érni* Én,nagyon örülök, hogy egyelőre annyit meg­tettek, hogy a jelvényt kiérdemelték és elérték. Kétségkívül oda kell hatni, hogy annál többet is tegyenek. Felvetik dolgozók is és sokszor párttagok, kommunisták is, hogy nem-e sok ez a jelvény. Nekem is az a véleményem, és egyetértek, hogy nem sok ez a jelvény. Végeredményben ennek az a célja, hogy minél több ktxáix ifjú mellén ott ragyog­jon, tudjuk, hogy minél több fiatalunk van, aki ebben a moz­galomban részt vesz. Ez egy ilyen tömeg-jelvény. Az üzemen belül nagyon sokat foglalkozunk az ifjúsággal és én magam is. Az utóbbi időben a munkaerő hiány miatt minden üzemben megmutatkozik elég szorosan a munkás-vándorlás. Nagyon sokszor a szülők, a felnőttek azok, akik a fiatalokat beleviszik az ilyen dolgokba és a nevelés területén nem se­gítik előre. Ebben a kérdésben nekünk nagyon sok tennivalónk van. Sebesi elvtárs úgy vetette fel, hogy nem ismeri ezt a moz­galmat, újszerű. Ez elég szomorú, mert személyzeti vonalon dolgozik. Ez az egyéni véleményem. Azt javasolom, hogy a Végrehajtó Bizottság gondolkozzon el azon, hogy milyen határozatot tudnánk hozni arra vonatkozólag, hogy a pártszervek többet foglalkozzanak ezzel a problémával és azonkívül, ami a leglényegesebb, hogy az ilyen legfontosabb tömegszervezetünk, a szakszervezet, foglalkozzon ezzel a kér­déssel. Az igaz, hogy közös'megbeszéléseket tartanak, ezek már egy bizonyos mértékig előbbre viszik ezeket a dolgokat, de azért mégis kellene azt mondani, hogy a Pártbizottság tag­jai is ismerjék meg ezt a mozgalmat és segítsék ezt a mozgal­mat és azonkívül az üzemeken belül a felnőtt dolgozókkal is nagyon sok probléma van ezen a területen. Bata Lajos elvtárs: Kedves Elvtársak! Két kérdéssel kívánok foglalkozni. A tanulás és a nevelés kérdésével. A jelentésben van egy megállapítás, hogy 8 álta­lános iskolánál kisebb iskolai végzettségű tanulók kerülnek ki és vannak a KISZ szervezetben. Én a felhozott okokkal egyetértek. Csak annyit kívánnák hozzáfűzni, hogy a rendelet értelmében, aki a 15* életévét betöltötte, nem általános iskola köteles. Ha a családi körülményei olyanok, akkor az iskola igazgatója adhat felmentést annak a tanulónak is, aki a VI. osztályt elvégezte és a 14. életévét betöltötte. És nyilván általában azok a tanúlók kerültek ki a VI. vagy VII. általánosból, akikkel komoly problémák voltak az általános is- Nyilván igyekeztek az iskolaigazgatók ezektől a tanu­lóktól megszabadulni és engedményt adtak ahhoz, hogy üzemben keressenek munkát és dolgozhassanak ott. Most azonban az uj rendelet szerint csak azok a tanulók kerülhetnek ki az álta­lános iskolából, akik a 16. óvüket betöltötték. Ez a rendelet már életbelépett. Ez komoly problémákat vet fel az ált.iskolánál. . / . M­­~ - — J

Next

/
Oldalképek
Tartalom