Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1962-07-13
- ' - ' ’ MLtmm í— I -hs-XOotr': rn ’ : viták avi’rT -r; as/j ós a társadalmi ordekek első .. agess.égét kellett meg édeni a helyi, vagy szűk egyéni órdol nkkul szörnyen, Pl, a 'no.vmarondozés végrehajtásánál, a gépi kapacitás jobb kihasználásánál, a két ás három műszakra valé áttérésnél, stb,, A mezőgazdaság megszilárditásának tárgyalásakor elég széles körűen jelentkezett a hallgatók között türelmetlen, szektás állásfoglalás* Igen sokat bírálták az üzemi tanfolyamokon /Bőrkonfekcióban., Növényolaj 'yárban: Landlerban, stb/ a mezőgazdasági munka szervezetlenségét, Felvetették, hogy a munkásokéhoz hasonlóan; vezessék-be a tsz-ekben is á szigorúan ellenőrzött munkaidőt,, stb* Még ma is-előfordul,. hogy a különböző konferenciákon túlzottnak tartottak az állam és a munkásosztály részéről a tsz-eknek nyújtótt támogatást és nem egyszer felvetették, hogy é.parasztság is hozzon annyi áldozatot, mint a munkásosztály. Ezen túlmenően egyes átmeneti közellátási nehézségek több esetben bizonytalanná, védekezővé tették a propaganda munkát. Nem volt eléggé meggyőző mindig o kérdésekben a propagandisták állásfoglalása, inkáid' a f o3 sőLT. ' pártszervektől vártak ilyenkor segítséget, illetve magyaró-atot* 4 J./ A szemináriumokon az egyes rétegekhez valé helyes viszony kialakításánál a pártonkivüli tömgekkel özemben! politikának a gyakorlatban való megvalósításánál Még meg nem értés is bizalmatlanság, is tapasztalható volt* 21, a pár tonkivüliek funkcióba állításának megítélésénél;, stb0 4.'/. Az SZKP kongresszus anyaga feldolgozásának olso'részénél a viták nagyobb mértékben tolódtak el a személyi kultusz felé. Nehezen értették meg és fogadták el a sztálini személyi kultusz ismételt és éles formában'való felvetését és elítélését/ A szemináriumokon az érzelmi szempontok eléggé egyoldalúan befolyásolták a hallgatókat a helyes állásfoglalás kialakításában,, Ezen túlmenően sok vitára adott okot a kommunizmus megválásitásával kap^ csolatos néhány elvi kérdés* Mint pl, az elosztás, fogyasztás, a pénz, és az össznépi állam jellegével összefüggő kérdések, stb. • . . II e , . / •' ■4 Az oktatási, év során az összes tanfolyamokon, főleg-az SZKP XXII. kongresszus anyagát 'vanuliir.hvoTtfak" os ‘‘az al7toT)T'~l^rir‘^írT^r?TT^ " " -------------—mmmmiwwwm » •. A pár toktatás. be indulásakor a fos-zült nemzetközi helyzet miatt a hallgatók érdeklődése le cinké", b a'nemzetközi kérdések, elsősorban, a németországi helyzet felé fordult* Hruscsov elvtárs beszédeit és nyilatkozatait propagandistáink felhasználták a háborús hangulat levezetés érő, az ember ok .megnyugtatására/ A nemzetközi kérdések tárgyalásán'-! az időszerű kérdések néhány tanfolyamán a námöt kérdés vitáinál figyelmén kívül hagyták a két' , német állam társadalmi rendszerének különbözőségét és helytelenül egyenlőség! jelet tettek a,két német állam közé azzal, hogy a német az német marad* Tpváábá vitatták, hogy van-e; garancib egy uj háború kitörésé esötón arra, hogy az NDK lakossága é szocialista tábor' mellett áll ki. ' -0 / . ; /O ‘ '.. J