Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.19.a/9)
1977-05-31
12 vál l illatnál Jelontős szerepe van a négyszögülések rendszerének. A felsővezetés szintjén mindegyik egységnél Jól működik oz a fórum, van ahol rendszeresen hetenként /pl: Alumíniumgyér, MŰK!/, más vállalatoknál 3-fy hetes periódusokban, vagy az események megkívánta gyakorisággal, alkalomszerűen. Figyelmet érdemel a BFK-ban meghonosított gyakorlat, ahol, a nógyszögülésről rendszerint írásos emlékeztető készül, ami fel tó Ilonul Javítja a született megállapodások végrehajtásának hatásfokát. Az Építő ISZ-nél bevezették a kibővített négyszögülósek gyakorlatát, s a mindenkori, témától függően az illésre az érdekolt vezetőket meghívják. A vállalati nógyszögiilósek mellett az alapszorvi munka koordinációjának szokásos fóruma az üzemi négyszögülésok rendszere, amoly azonban több jelzés szerint kevésbé tervszerűen funkcionál. Bár van rá példa /REANAL/, ahol a pártszervezet éppen azt emeli ki pozitívumként, hogy a vállalati négyszög szerepe mellett egyro Jobban sikerül működtetni az üzemi négyszögülések rendszerét. Mind a négyszögüléseken, mind podig a tömegszervezetek munkaterv szerinti működésében az egyeztetés, koordinálás irányító szerepét egyértelműen a pártszervezetek látják el. A gazdasági vezetéssel és tömogszervozotekkol való összehangolt működés sikeres biztosítása mellett a pártbizottságok jól látják ol a pártszervezeten belüli koordináló funkciót /alapszervok, munkabizottságok/. Megállapítható, hogy a pártszervezetek sokrétűen és felelősségtől jósén végzik gazdaságszervező munkájukat, melynek eredményét a vállalati éves tervek teljesítése jól tükrözi. 3./A pártszervezetek gazdaságellenőrző munkája A vizsgálat tapasztalatai szerint a párt gazdaságpolitikai munkájának ellenőrzési funkciója érvényesül a legegységesebb felfogásban. Mint az az előző fejezetek érzékeltetik a vizsgált vállalatok pártszervezeteinek munkastílusa és a párt feladatának érvényesítése mind a gazdaságpolitikai célok meghatározásának J