Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.19.a/9)

1977-05-31

í 13 a tervok készítésének, mind pedig a gazdaságszervező munka gya­korlati végrehajtásának területén némileg eltérő jegyeket is mu tat, ami esetenként az értelmezésbeli bizonytalanság gyanúját 1 ■ felébreszti. Ezzel szemben a gazdaságellenőrző funkció órvénye­­sitésének minden lényeges kérdésében határozottság, magabiztos­ság, egységes felfogás, módszeresen kialakított eredményes gya­korlat tapasztaniató. Természetesen helyi sajátosságok, és szín­vonalbeli különbségek e téren is mutatkoznak. Valamennyi vállalati pártszervezet munka terv szerint következe­­tosen és módszeresen végzi a gazdasági vezetők beszámoltatását, a beszámolás tárgyát képező kiemelt kérdések meghatározását. Az alapszervek a mindenütt meglévő hatásköri elhatárolás szerint ugyancsak munkatervükbe épitik a vezetői beszámoltatásokkal kap­csolatos feladatokat és azt következetesen végrehajtják. Az Aluminiumgyárban a tervszerűen, jól működő beszámoltatási rend­szeren túl is kiemelhető, hogy a beszámolókon rendszeresen hatá­rozatok születnek és azokat a végrehajtás szakaszában is ellene­zik. Helyes munkamegosztásra utaló, Itatásos módszer, hogy az ilyen ellenőrzésekbe bevonják a megfelelő szakbizottságokat is. A MÜKI-nől az igazgató taggyűlés előtt történő beszámoltatását kibővített vezetőségi ülés előzi meg, amelyen a vezetőség meg­határozza a beszámolóval szemben támasztott konkrét igényeket. A taggyűlések a beszámolóval szemben igényesek, kritikusak. Az Építő ISZ. gyakorlatában megfigyelhető, hogy a növekvő köve­telményeket a pártszervezet munkastílusának fejlesztése, szi­gorítása is jelzi. A szövetkezet gazdálkodásában az 1976 év nehéz helyzetet teremtett, ennek nyomán az 1977 évre a párt­szervezet az eddiginél határozottabb konkrétabb követelmény­rendszert fogalmazott meg beszámoltatási tervében is / gazda­sági egységekre bontott feladatok konkrét határidő, és felelős megj előlés ével/.

Next

/
Oldalképek
Tartalom