Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.19.a/7)

1956-12-02

6 vábbiakban a feladat abban áll, hogy a munkasoknak megmagya­rázzák, hogy mi ennek a feltételei. Ez nagyon nehéz feladat. 41 reakciónak sikerült a munkásoknak je­lentős részét becsapni és a saját propagandájukban felhasznál­ták a múlt vezetőinek a hibáit s ezenkivül természetesen a mun­kásoknak aranyhegyet Ígértek. Helyesen mondta Schumeth elvtárs, hogy most még a munkásosztály köreiben nincsen egység s a reakció továbbra is fel akarja bon­tani a munkásosztályt, fellép a MSzMP létrehozása ellen^ mert tudja azt, hogy a munkásosztálynak az aseje ennek az egységében van, az erő a munkáspárt vezetésével. Ezért a maguk ütjük a szo­­sializmusért és demokráciáért való harcban természetesen nem ró­zsákkal lateritett ut lesz, de tele lesz göröngyökkel. Lesznek elkeseredések es sikertelenségek, de erről nem kell tár­gyalni. A munkásokhoz kell menni és bátran megmondani az igazat. Megmagyarázni nekik, hogy mihez vezetnek az ellenforradalom ál­tal előidézett események ahhoz vezetnek, hogy Magyarország el­vesztette volna függetlenségét, provokációk tűzfészkévé Máit vol­na és az imperialisták kezében játékszer volna és az imperia­listák kezében egy háborús tűzfészekké lett volna I Az kell, hogy minden egyes dolgozo földműves megértse, hogy a 9 milliós Magyarország a mi századunkban szabad és független le­het, csak a szocialista táboron belül. Más ut nincsen. Minden egyéb beszéd a független Magyarorszagrol üres frázisok, ami a reakciónak, az amerikai imperializmusnak csak hasznos. A szoc. táboron kivul az amerikai imperialisták háborús tűzfész­ke lett volna és ebből következő összes következtetéssel. Egyenlőre meg kell mondani azt, hogy a Szoc.Munkáspárt még nem beszélt teljes hanggal a munkásosztállyal, mert lényegében ez nem volt. Ezért nem kell csodálkozni, hogy a munkásosztálynak egy része még ingadozik, nem hisz a demokrácia erejében. AZ kell, hogy a párttagok bátran védjék a szocialista öntudatot a munkásosztály soraiban,'ellenkező esetben ott, ahol nincs uralmon a szocialis­ta ideológia elmélete, ott uralmon lész $ reakciós elmélet. Ilyen már a törvény. A feladat abból áll, hogy végleg szétverjük a re­akciós erőket. Nem kell félni a fenyegetésektől, ami érkezik a reakció részéről. Most a reakció a daját propagandáját, a saját aljas munkáját i­­gyekszik vinni a szocializmus lobogója alatt. Ez természetesen érthető is, mert a mi századunkban más jelszó alatt, zászló a­­latt nagyon nehéz vinni, de a reádciónak aljas arculata akkor fedezhető fel, amikor fellépnek a gyáron belüli pártszervezetek megalakítása ellen. Amikor ők beszélnek, hogy gondoskodnak a munkásosztályról és u­­gyanakkor felhívást adnak ki, hogy a gyártást állítsák le. Mindezt meg kell mutatni a munkásosztálynak nyiltan és bátran leleplezni a reakciót és a dolgokat úgy kell beállítani, hogy ne a reakció bocsássa el a gyárból a kommunistákat, hanem a mun­kásosztály seperje ki a reakciót a gyárból. Természetesen Önök eltudják képzelni azt, hogy ezt egyhójjap a­­latt nem lehet végrehajtani, huzamosabb idő szükséges, de emlé­kezzenek arra, hogy az igaz ügy a mi oldalunkon áll és ebben a harcban Maguk nem egyedül állnak, a maguk oldalán a szocializmus és a demokrácia nagy tábora áll és az egész haladó emberiség. És a belső reakció bármilyen terveket is szőne azoknak á lelke­sítői, az ameriakai imperialisták, ők teljes megsemmisítésre van­nak kárhoztatva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom