Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.19.a/7)

1956-12-02

Én pár szóban akarom megköszönni Önöknek ezért a meleg szavakért, amelyeket a szovjet hadsereg címére szóltak. Ezzel együtt az Önök összes felszólalásai ■ arról beszélnek, hogy az itt ülő kollektíva helyesen értelmezi az előtte álló feladatokat és el van szánva, hogy azokat beváltsa. Én mint az összes szovjet ember, sikereket kívánok Önöknek magasz­tos harcukban, amit a magyar nép boldogulásáért folyíatnak. Hámori Farkas /¥endéglátóipari V./ Engedjék meg, hogy a magam és a családom nevében hálás köszönetét mondjak életünkért. Sokan vannak itt elvtársak, akik mint ón 1917 óta vesznek részt a mozgalomban. Kell, hogy a párt olyan hatalmas erőt adjon tagjai részére, hogy minden kommunista tisztán és világosan lássa azt, hogy mit kell tennie. Azt mondják: a kommunistáknak nem adtak fegyvert. Ha a csőcselék tudott fegyvert szerezni, akkor a kommunisták is tudtak volna, úgy ahogy én. Persze nem azért, hogy a szovjet katonákra lőjjek, hanem azért, hogy az ellenforradalmárokat sakkban tartsuk vele. Lenin azt mondta, hogy a kommunistáknak mindig tudni kell, hogy mit cselekedjenek. az elmúlt hetek szomorú tapasztalata megmutatta az utat, amelyen haladni kell. Az ellenforradalmi egyének mindenütt beépültek a mun­kástanácsokba, Sokan megmutatták most igazi arcukat. Nem engedhetjük, hogy a volt szocdemekkel együtt fasiszta elemek is bekerülhessenek a pártba. ■ • • Azt látom, hogy egyes emberek nem tudják mit csináljanak. Ne ijed­jünk meg, szervezzük meg a párttagokat, hogy szembetudjunk állni az ellenforradalmi elemekkel. Pártunk felhívására jelentkeztem munkára Vecsésen. A monori járás­ban azért nem tudtak erőhöz jutni, mert a régi elvtársak összefog­tak. Állandóan vonaton járok és sehol nem tapasztalható olyan hatalmas ellenforradalmi propaganda, mint a vasutasok között, ezeket fel­tétlenül le kell szerelni. Legelső, hogy a régi kommunistákat össze kell szedni és a munkásta­­nácsokat a kezükbe venni. az elmélet csak úgy ér valamit, ha összekötjük a gyakorlattal, ezért most erélyes, határozott tettekre van szükség. A karhatalmi egységekben túlnyomórészt kommunisták vannak. Felada­tuk a fegyvereket és a terrorista csoportokat összeszedni és ártal­matlanná tenni. Biztosítani az üzemekben a nyugodt termelőmunkát. A dolgozok mindjobban támogatják a karhatalmi egységeket. Az üze­mekben elbeszélgetünk a dolgozókkal, megmagyarázzuk a helyzetet. Sajnos, sok esetben olyanok fogadnak bennünket szívesen, akiket mi nem szívesen latunk, de sajnos az üzemek kommunistáit.!) nem ismer­jük és igy nem találjuk meg. Az a véleményem, hogy a kerületben a kommunisták még nagyon passzí­van. Ha megmagyarázzuk egyes helytelen követeléseiket pl: a szovjet csapatok azonnali kovnása stb. akkor megértik és néha a hangadók 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom