Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/6)

1968-05-22

- 2 helyi pártszervezet koordináló munkájában különböző sajátossá­gokat eredményeznek. Az Intézet bevételi terve 1966-hoz képest az idén több mint kétszeresére, a vállalati szerződések volu­mene több mint négyszeresére, az egy főre tervezett éves bevé­tel pedig mintegy másfélszeresére nőtt. Ennek következtében az Intézeten belüli helyzet meglehetősen feszült, többé-kevésbé általános túlterheltség mutatkozik, ami a pártszervezet munka­ijára is hat. Rendkivül gyenge az Intézet anyagi bázisa, s kü­lönösen az elhelyezése. A gép- és berendezésállomány ugyan há­rom év alatt megháromszorozódott, de az ellátottság még igy is messze elmarad a hasonló profilú hazai és külföldi kutató intéz- 2 ményekétől. A közel 300 főnyi létszámú Intézetben kb. 2,5 m hasznos terület jut egy dolgozóra, nincs tanácsterem, pártiroda, stb. Előkészületek folynak megfelelő beruházások végrehajtására, amelyekhez az anyagi fedezet várhatóan biztosított lesz, a kerü­leti PB és a Tanács pedig már jelenleg is segítséget nyújt. Az átmeneti időszak komoly pénzügyi nehézségekkel is jár, különös­képpen azért, mert az Intézet gyenge laboratóriumi bázissal, kísérleti üzemek nélkül válik fokozódó mértékben önfenntartóvá. Az általános párt és állami határozatok végrehajtásának bizto­sítása mellett az ismertetett helyi sajátosságokból adódó fel­adatok végrehajtása a helyi pártszervezet koordináló tevékeny­ségének legfontosabb célja. Az Intézet viszonylag kicsiny lét­száma, a működő társadalmi szervezetek kis száma /szakszerve­zet, KISz/, valamint a személyi állomány összetétele a koordi­náló munka szempontjából sajátos körülményeket jelentenek. Az Intézet dolgozóinak jelentős része komolyabb gépipari vállala­ti gyakorlat után, vezető pozíciókból került jelenlegi helyére. A pártszervezet tapasztalatai szerint az adott helyi körülmények között a gazdasági és társadalmi szervezetek megfelelő együttmű­ködését nem elsősorban szervezeti, módszertani vonatkozású in­tézkedésekkel lehet biztositani, mivel e vonatkozásban a részt­vevők többsége megfelelő ismeretekkel és tapasztalatokkal ren­delkezik. A feladatok helyes és reális meghatározása, elvi egy­ség kialakulása esetén az együttműködés megfelelő szervezeti J

Next

/
Oldalképek
Tartalom