Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/6)
1968-05-22
K o r e c z k y elvtárs:Sztojcsics elvtárs kérdésére, hogy miért nem terjed ki a pártszervezet hatásköre a választolt testületre, jj IX. kongresszus határozata értelmében a helyi végrehajtóbizottságot a kerületi Pártbizottság hivatott irányítani. A pártszervezet beszámoltathatja a hivatal vezetőt, abból a szempontból, hogy mennyire vette figyelembe a párt határozatait, a párt politikáját munkája végzésében, azonban az államhatalmi szer, tevékenységéről nem kérhet beszámolót. A pártszervezet minden olyan kérdést megtárgyal, ami a tanács területéről a kerületi pártbizottság elé kerül, ezzel kapcsolatban ki is fejti álláspontját. így például a Törökőrnek, mint teljesen elhanyagolt negyxednek a fejlesztésére vonatkozóan, a Rákospatakon túli régi Zugló fejlesztésével szemben a Törökőr mellett foglalt állást a pártvezetöe is. A teljes pártvezetőség nem lehet jelen egy olyan értekezleten, amely titkári. Ezen az értekezleten is* ha nem betegek az elvtársi sokkal többen lennénk, elhúzódna az idő, mert sokan kérnének szót Kéri az elvtársakat, hogy a továbbiakban számol janiik be és főleg a vázlat által meghat ár zott kérdéseknél a kérdésre és a 6. kérdésnél, arra a kérdésre, hogy milyen eszközöket alkalmaz: Sztoj'csics elvtárs: Problematikus volt előtt, hogy milyen témakörben mozog a titkári, ahhoz, hogy az elhangzott beszámolóhoz elvileg hozzászóljon, sokkal jobban kellene ismer a helyi adottságokat. K or e c zky elvtárs: Saját helyi problémáik tükrében kell a vázlat alapján beszámolni az elvtársaknak, Sztojcsics elvtárs: Neki mégis az a véleménye, hogy nem helyes, hogy a tanácsi pártszervezet nem gyakorol hatást a vezető testületre, mert a pártbizottság hatáskörébe tartozik, Nem helyeselhető, mert nem adminisztratív eszközöket kell alkalmazni, mert a taná s előtt élő elvi problémákat ott lehet megold ott lehet kezdeményező és be is számoltathatja. Az ügyészségen is próbál a pártszervezet a hivatalvezetésnek segítséget nyújtani, oz nem mindég sikerül. A pártszervezet és a hivatal vezetésében az együttműködés kezdeményezője mindég a partszervezet kell, hogy legyen, illetve elsc legesen. A hivatali pártszervezetek hatásköre magnói,t, nagyobbak lettek feladatok, A pár lesöpörtek szerepe náluk nem jöhe t számításba, kevesen vunr nagyobb pártszervezeteknél azonban alapvetően meghatározza a pá szervezeti munka minőségét. A párt gyakorlati feladatait ők ha végre. Fontos, hogy a pártcsoportot, oda megfelelő ember irányítsa, a tekintélyének a lényege, szakmai vezetőnek meg.ölelő partnert produkálni. Az élet egész területén folyik a vetélkedés, ebben a harc kimé le tele miatt fontos a színvonal. Arra a kérdésié, hogx az együttműködés kizárja-e, vagy lehetsé sé teszi-e kompromisszumok létrejöttét a hivatali vezetők és [ —vezetők, szervezet között* ezzel—kapcsolatban az a véleménye, mivel kényszer nincs,egymással ollentétos érdekek sem, a , olit célunk azonos, kompromisszum nem lehetséges. Ok, ahogy lehet, de nem mindég sikerül, azokat a kérdéseket rat ják ki,melyek a legjobban foglalkoztatják a hivatalt.