Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1970-03-13

A feleslegesen tartott értekezletek és egyebek mindig kevesebb haszonnal és több kárral járnak. A legutóbbi ilyen dolgot emliteném,hogy a KB üléstől számított egy hét múlva adták le, ami elhangzott ott. Mindenki érezte, hogy feleslegesen tölt­jük az időnket, hiszen uj dolgot a KB nem mondott, ami újat mondott, azt már korábban mindenki meghallotta a sajtóból, a rádióból, stb. Utána ez az információ végigcsordogált a maga utján, s amire lekerült a párt titkárokhoz, 3-4 hét beletelt. S akkor elmélkedhetünk, hogy miért is vagyunk ott. S ha még olyan határozat is van,hogy lenne az emberekkel is meg kell beszélni, akkor ők is moroghatnak azon, hogy miért kell azt végighallgatniok. S véleményem szerint ez nem azért történik, mert a KB-ban, vagy a BPB-ben, vagy a kerületben nem megfelelő Vezetők vannak, hanem azért,mert évek óta ezt a rossz gyakorla­tot megszoktuk. Vagy ott van, nálunk pl. évek óta vitatkoztunk azon, hogy a pártcsoportok nem működnek megfelelően. Próbálunk javítani rajta, de kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy nem megy. Ha a tagdíjfizetés nem megy, ez tiszta ügy. Ezért elkapom a bizalmit, s a kerület is engem fog ezért először elkapni. Dehát a párttitkárnak ez a legelső feladata, hogy a tagdijfizetés az rendben legyen? Hát nyilván nem, hanem az, hogy a pártmunka rendben legyen. S a pártbizalmiak feladata, hogy a tagdíjfize­tés teljes egészében megtörténjen. Tehát az emberek nem a lényeggel töltik el az idejüket. Ha ezt meg tudjuk javítani, akkor az időkedvezményt bizonyos mértékig az apparátusunk és mi saját magunk nyújtanánk magunknak. Ugyancsak az időkedvezménnyel függ össze, ami központi és politikai természetű és nem bevallott, hogy az MTI tájékoz­tatóinak előfizetését számtalan helyen leállították, nyomda­technikai okok miatt. Mindenki mosolyog rajta, mert mindenki tudja, hogy nem ez volt az oka. Ugyanakkor mindenki tudja, hogy politikai információra ezután is szüksége van, s ezután más forrásokból, részletekben kell majd azt az információt megszerezni a párttitkároknak. Mindez a munkaidő kedvezményt érinti. Véleményem szerint olyas határozatot helyes lenne, ha hozna a VB, hogy a politikai munkásoknak vagy van ilyen problémájuk, vagy nincs, ezt meg kell nézni. Véleményem szerint a vasútnál, vagy a pedagógusoknál kell itt határozatot hozni, de olyan helyen mint pl. a Telefongyár^ tényleg ne adjanak munkaidő kedvezményt. Szávó elvtárs; Az elmondottak mutatják,hogy mégsem hiábavaló ilyen problémához nyúlni. Én is voltam pártmunkás. Egyetértek azokkal az elv tár­sakkal, akik úgy vetették fel, hogy a probléma nem a párttitká­rokban van, hanem az addtt vezetőkben. S ugyancsak egyetértek azzal, hogy az adott esetekben az adott vezetőket kell megnézni, nem azt, hogy jár-e, vagy nem jár időkedvezmény. Hiszen annyira megszokott, szinte törvény már, hogy a gazdasági veze­tés biztosítja azt az időt a párttitkárnak a pártmunkára, ami' arra kell. S valóban talán a párttitkár lenne a legjobban megsértve, ha a pártmunkára fordítandó idejüket meghatároznák. Már az 50-es évek végén is felmerült,hogy adjunk, vagy ne ad­nunk munkaidő kedvezményt a párttitkárnak. Én akkor normában dolgoztam, mégis a legjobban én tiltakoztam a kedvezmény ellen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom