Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1968-08-23

Ami a csalódást illeti. Az előbbiekben is benne van a csalódás, emellett nagyon sok minden lehet abbén benne, hogy az embert csalódás érje. Azután valóban el kell fogadni azt is, hogy a párttagok körében csalódást okozhat a nemzetközi helyzet prob­lémái és a tájékoztatás kérdését is kapcsolnám ide, hogy azért többet lehetett volna, pl. a csehszlovák helyzetről mondani. Az első napon nem mi voltunk, akik a legkorábban értesültünk a dolgokról s délben, amikor legtöbben tudtunk volna foglal­kozni vele, akkor nem mondott semmit a rádió, még azt sem, amit reggel bemondott. A tájékoztatás ilyen esetekben - nem általánosítok, de Jobb is lehetne. A nők egyrésze aggódott, hiszen a fia katona, nem tudja ott van-e, stb. Szinte mindent háttérbe szorított ez a kérdés. Igen is érnek bennünket csalódások, meglepetések, s nem mindegy, hogy SSSiséi hogyan tudunk arra reagálni. Gaál elvtárs: Egy gondolatot még a pártdemokrácia továbbfejlesztésével kap­csolatban. Az alapvető feladatot abban látom, hogy egy-egy be­számoló elkészítésébe - s én most alapszervi szinten mondom, - nem vonják be a párttagságot, pedig ezen keresztül az aktivitás is nagyobb volna. Sokkal Jobban tudja megérteni a beszámolóban hallottakat és én Javasolnám a továbbiakban, hogy ezt a vonalat kellene az alapszervezetek felé erősíteni, hogy Jobban kellene a tagságot bevonni Jegyen akár termelési, akár agitációs feladatok­kal, akár az oktatással kapcsolatos téma. Ez feltétlenül erősi­ti a pártdemokrácia továbbfejlesztését és némileg még az akti­vitást is. A másik dolog amit Javasolnék: amikor az anyagot visszük a tit­károk felé, össze kellene kapcsolni a demokratizmust a centraliz­mus oldalával is. Kikillai elvtárs: Az aktivitáshoz kapcsolódnék mindjárt. Általában aktívabbak azok a taggyűlések, amelyek az adott üzem, vagy üzemrészt problémájá­val foglalkoznak. Feltenném a kérdés úgy,hogy ez természetes-e, Jó-e, vagy olyan értékelésben próbáljuk vizsgálni, hogy nem túl szerencsés dolog ez. Felvetném, hogy a szakszervezeti tanács­kozást véve alapul, igen aktivak. Ez természetes és érthető is, hogy általában a gazdasági kérdésekkel, a személyi problémákkal kapcsolatban a párttagság,a taggyűlések igen aktivak szoktak lenni és amikor elvi kérdésekről van szó, akkor passzivitást le­het tapasztalni. Nem daarjuk csökkenteni ennek szerepét, hogy az aktivitás ezekben a kérdésekben nem helyes és nem Jó,de egyet felvetnék, hogy az aktivitásnál nem játszik-e szerepet a bizony­talanság, hogy kérdést, vagy hozzászólást tegyen. Ez egyrészt adódhat abból, hogy nem eléggé tájékozódott, vagy nem eléggé is­meri a tárgyalt témát, mint pl. a legutolsó tájékoztatásnál a csehszlovák helyzettel kapcsolatban. Részt vettem maggcm is két taggyűlésen, ahol odáig ment el az egyik hozzászóló, hogy "nem bizok Dubcekben, s már régen intézkedni kellett volna,"stb. Az ember próbál magyarázni^ hogy nem ezen múlik, hogy mi mikor akarunk rendet csinálni. Olyan is volt, aki ,toerte a mellét, hogy "ugye megmondtam!". Erre azért nincs szükség./majdnem

Next

/
Oldalképek
Tartalom