Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1968-08-09

Rózsavölg,. i elv társ megemlíti, hogy ahol lakik, már az építkezés e’lkezdése előtt, előre betervezték a körzeti helyiséget. Paulov elvtárs; A BPB és a Főv. Tanács közötti megállapodásnak megfelelően lehet csak a körzeti helyiségek építését megoldani. Azonban az való­ban nem jó, hogy kiépül egy aj városrész és sokszor úgy kell nagynehezen megoldani, hogy ott létesüljön egy körzeti helyi­ség. Javasolom, hogy próbáljuk a körzetek problémáinak megoldá­sához az üzemek segítségét is igénybe venni. Itt vannak pl. a Pillangó utcai munkásszállások kulturhelyiségei, amelyek közel sincsenek kihasználva. Egy-egy nagyobb rendezvényt, pártnapot szükség esetén meg lehetne ott is tartani, sőt, nem is ártana. A munkásszállás szempontjából is hasznos lenne. Véleményem szerint nem szabad hagyni, hogy a politikai aktivi­tás rovására menjen az ilyen probléma. El kell mondjam a véleményemet Mercz elvtárssal kapcsolatban, aki egy nagyon rendes, jó elvtárs, aki jót akar, de rossz módszerek­kel. Nem tudom a tanácstagokat sem odaszoktatni, félnek tőle, nem vonzó a magatartása. Ezért egyetértek Koreczki elvtárssal, hogy olyan elvtársakat kell mellé állítani, akik ezt korrigálják, vagy pedig mégis cserével kell ezt megoldani. Nagyon alaposan meg kell gondolni, mert különben egyhelyben fogunk topogni ezen a területen. Az előterjesztéssel én is nagyon egyetértek, nem látom akadályát, hogy a különböző körzetek határát módosítsuk és majd a tanácsta­gokat is erről tájékoztatni fogjuk. Sárvátá elvtárs; Megítélésem szerint sem jelenthet problémát a körzetek átrende­zése. Egyre nagyobb számban jelentkeznek át párttagok a körze­tekbe, másrészt a veterán elvtársak többsége is az uj lakótele­pi lakásokba kerülnek lassan, nyilvánvaló ezért,jhogy egyre na-, gyobb gondot kell fordítani a körzeti helyiségek biztosítására, ugyanakkor az is valószínű, hogy 2-5 év múlva ezek a problémák újra fel fognak merülni. A 5-as körzet problémáját én magam is felvetném, egyrészt mert én magam is voltam ott körzeti titkár, másrészt, mert ismerem Mercz elvtársat is. A választások alatt kinn voltam náluk és közel sem találtam ott azt a meghitt, otthonos hangulatot, amit azelőtt megszoktam a 5-as körzetben. Mercz elvtárs körül sokkal ridegebb a hangulat. Biztos, hogy valamilyen változást ott el kell érni, vagy a titkár személyében, vagy a vezetőség össze­tételében. Koreczki elvtárs; Egynéhány kérdésre szeretnék reagálni. Köszönjük Rózsavölgyi elvtárs ajánlatát és javasolni fogom a körzeti vezetőségnek, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Ami ebben gátolhat, az az, hogy többnyire nem az igazgatóval van ilyen esetben probléma, hanem a gondnokkal, a portással, stb. Ezért itt viszont-kérés az, hogy amikor erre esetleg sor kerül, akkor megbízható intéz­kedés történjen ennek a biztosítására. Komoróczki elvtársnak: sajnálom, ha úgy nézni ki, hogy itt a fő kérdés a körzeti helyiség kérdése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom