Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1968-08-09
Nekünk ugyanis a fő kérdés itt a körzeti politikai munka megjavítása és ennek biztosítása. Hogy mégis mindig a helyiségek problémájába ütközünk, ennek oka a körzeti helyiségek keyés száma és nem megfelelő, nem kielégítő volta. A mostani módosításokkal úgy gondoljuk,hogy hosszabb időre megállapodóttság fog jelentkezni. A munkásszállásokkal kapcsolatban az a helyzet, hogy egyrészt nem szivesen adják kölcsön, másrészt nem egyszer pénzt is kértek az igénybevételért. Paulov elvtárs: Az 5-ös körzet helyisége lenne a BPB pénzéből. Az Őrs vezér téren kellene valamit csinálni, mert annak a környéknek nem lesz megoldva a mozgalmi helyisége. Ezért ezt a következő időben meg fogjuk nézni. Ozimák elvtárs összefoglalja a napirendet: Mivel végső fokon az elv társak egyetértenek az anyaggal és a Koreczki elvtárs által elmondottakkal, ennek megfelelően próbáljuk a megadott határidőre végrehajtani. Azt nagyon figyelembe fogjuk venni, hogy azért ne legyen ez olyan merev, hogy aki éveken keresztül megszokta a régi körzetét, annak nem kell feltétlenül átjelentkezni, ha nagyon ragaszkodik hozzá. Ami az üzemi és munkásszállásbeli helyiségek igénybevételét illeti, úgy van, ahogy Koreczki elvtárs mondta, hogy az igazgató szivesen adja át, csak éppen azok, akik ott vannak, azok nem szivesen engedik be őket. Ezért itt lépéseket kell tenni, hogy az ott dolgozók megértsék, hogy erre szükség van és ne akadályozzák, hanem inkább segitsék a körzetek tevékenységét. Ezért nagyon kérjük ebben Paulov elvtárs segítségét e szempontból, ha erre sor kerül. Azt javasolom,hogy próbáljuk elfogadni Rózsavölgyi elvtárs javaslatát, ideiglenes megoldásként. /Asztalos elvtárs javasolja: még egyszer felülvizsgálni az étkezőhelyiség kérdését, mert hiszen irodahelyiség nélkül a körzet részére nem lesz jó./ /Komoróczki elvtárs javasolja: a jelentést úgy fogadja el a VB, hogy a legfontosabb, a legégetőbb a törökőri résznek a problémája, ezért valamilyen megoldást találni kell rá. Van ott mozihelyiség, stb./ Javasoljuk, hagyja jóvá a VB az előterjesztést, mivel jelenleg más megoldást mondani nem tudunk. A VB a napirendet Ozimák elvtárs összefoglalója szerint jóváhagyta. III. napirend: Koreczki elvtárs szóbeli beszámolója a PVB 1967 júliusi határozata alapján a BM pártszervezetek felépítésével kapcsolatos javaslatról. A PVB 1967 julius 14-i ülésén - amikor a VB a BM pártszervezetek munkáját visszatérő jelentésként tárgyalta - több elvtárs javaslata alapján úgy határozott, hogy felül kell vizsgálni a BM pártszervek jelenlegi felépítését és megtenni a szükséges javaslatot a VB részére.