Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1968-05-31

domány fejlődésének. Felmerül az a kérdés is, hogy szabad e nekünk minden fiatalt szakmunkássá képezni, ki lesz akkor betanított munkás. Ezen túlmenően a magyar irjpanban a szakmunkás foglalkoztatottságnak objektiv részei is vannak, mivel nagyon kis szériáju. Én a szemlélet ellen szeretnék fellépni. Ne hirdessük azt, hogy ha bejön az a fiatal a gyárba hogy majd később szakmunkás lesz belőle.

Tény és igaz, hogy a vállalatok nagy előszeretettel vesznek fel fiatalokat, mert a bérük alacsony és az átlagbérük fennmaradó részét a meglevő régi gárdának fel tudják osztani. Megpróbáljuk úgy helyére tenni a kérdést, hogy a bérek elsősorban a szociális dolgok összefüggése legyen.

Visszatérve a felnőtt bérezésre, egyetértek Ozimák és Takács elvtásakkal. ügy tenném fel a kérdést, hogy az a munka, amit közösen együtt csináltunk az az alsó gazdasági vezetést ösztönzi e arra, hogy ök a műhelyben a jól dolgozóknak emeljék és a rosszul dolgozóknak levegyék az órabérét. Sajnos az alsó gazdasági vezetésnek most már 20 éves olyan tapasztalata van, hogy mindig úgy tudott megmaradni a'helyén, ha inkább a műhely dolgozó- ' inak érdekét képviselte. Itt ezen a téren vannak a nagy bajok. Az egész ösztönző bérezéshez csak az irányelveket lehet megadni, ha nincs a helyszínen a műhelyben olyan személy, aki ezt érvényesíteni tudná. Olyan gazdasági vezetésre van szükség, akik bátran mernek ehhez a kérdéshez hozzányúlni. Nagyon érdekes dolog, hogy a tőkés rendszerben a művezető mennyire a tőkés érdekeit képviseli. A mi gclsó gazdasági vezetőinktől azt várjuk, hogy a dolgozóknak szocialista tipusu vezetője legyen» de ebből sajnos inkább az úgynevezett “szociális ” tipus uralkodik, és nem úgy érződik és nem úgy mutatkozik me^ cselekedetük, hogy mi azért vagyunk itt, hogy a Magyar Népköztársaság érdekeit képviseljük. Ha ebben a kérdésben előbbre tudunk lépni nagyon komoly fejlődés alapjait raktuk le.

Az ösztönző bérezéssel kapcsolatban: Nagyon sok problémát megoldottunk 1945 óta, de az ösztönző bérezéssel még mindig ugyan ott tartujQk ahol 1945-ben elindultunk. Ha a szocializmus bizonyos formájában a legnagyobb elmaradottságról beszélnénk, akkor ez az ösztönző bérezés. Kérdezhetjük hogyan lehetne ezt megoldani. Először is az átlagbér területén kellene fejlődést elérnünk. Én a mozgóbér hive vagyok. Az alapbéremeléssel csak a vállalatnál történő ottmaradásra és nem a többtermelésre ösztönöz. Az ösztönzési rendszernek nemesak^bértartalék a függvénye, a mozgóbér honosításánál folyamatos munkás kell biztosítani a műhely kpllektivája számára. Ha mi”folyamatosan tudunk munkát adni, akkor tudjuk csak a mozgó bért bevezet-ni. Itt kell keresni a problémát, hogy az ösztönző bérezés kérdése nem csupán bérforma kérdése. A dolgozók körében nagyon érdekes probléma vetődött fel, hogy a gazdasági mechanizmus bevezetésével kpcsolatosan lesznek e elbocsátások.

Az a vélemények, hogy ezzel a magyar ipari struktúrával hosszú ideig nem lehet élni. Igaz, hogy 1968-ban minden vállalat el/ tudta érni, hogy termelésnövekedést tudjon elérni, mert a belföldi piac kielégitetlen vélt. Az elkövetkezendő időben ez előbb, utóbb telitődni fog és akkor a felmerülő igények kielégítésére a magyar ipar étrukturája nem lesz megfelelő. Elsősorban a fő hangsúlyt az átcsoportosításokra kellene helyeznünk, hogy oda csoportpsitsuk az erőnket, ahol arra a legnagyobb szükség van.

i

Q