Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1967-10-06

- 7 -S ha nagyon sok ilyen munka rakódik rájuk, akkor egy idő múl­tán bizonyos depresszió vesz rajtuk erőt. Szert én nem veszem hibának, hogy munkaidőben is végeznek társadalmi, vagy párt­munkát. Azt nem lehet összeegyeztetni, hogy állandóan fokozom a követelményeket velük szemben, ugyanakkor kijelentem, hogy azt csak munkaidő után lehet végezni. Ila úgy fogom fel, hogy ez a munka hozzájárul az üzem eredményeihez, munkájához, akkor mindjárt másként nézem, - s ez igy igaz. A vizsgálat e témában tőlünk indult el, s nem árt, azt hiszem, néhány kérdésre nálunk sem visszatérni, felmerült akkor azon a VB ülésen, hogy a Telefongyári PB eredményei arányban vannak-e az eszközeivel. Mi erre akkor nem nagyon figyeltünk fel. De azt hiszem, érdemes ezt a kérdést közelebbről is megnézni. S mi meg is néztük ezt azóta. Arra a megállapitásra jutottunk, hogy büszkék lehetünk az elért eredményeinkre, de azért kétség­telen, hogy lehetőségeinkhez képest még több lehetett volna. Lehet tellát itt még több eredményt elérni. Meglehetősen nehezen haladunk előre ebben, mert pártszervezeteinkben meglehetős ellen­állás van, különösen ami a gazdasági irányítás uj módszereit illeti. A párttagok visszavonulásnál látják ezt ezeknek a mód­szereknek a kialakításával. Ezt ráerőszakolni a pártszerveze­­tekre nemlehet, csak akkor fog ez eredményt hozni, ha maguk rájönnek, elfogadják. Ez a többcsatornás módszer kérdése is a mi jelentésünkben is szerepelt, azóta is szóbakerült. A pártbizottságok megalakulása után az üzemben a több fokozat belépése, több decentralizált alap­szervezet létrehozása bizonyos fokig változást kellene, vagy kellett volna, hogy előidézzen a szervezeti felépítésben. Minél több lépcső alakul ki, az utolsó lépcső annál lassabban és nagyobb hibalehetőséggel kapja meg a feladatot. Itt azt kellene valahogy keresni, s el tudom képzelni, hogy a« nagy­üzemi pártbizottságokat közvetlenül a KB határozatai utján irányítsák bizonyos kérdésekben. Nem arra gondolok, hogy min­denben, s távol áll tőlem, hogy ki akarnám sza^itani a kér. PB apparátusának munkájából a nagyüzemeket, hanem arra gondo­lok, hogy egyes határozatokra közvetlenül rá kellene állitani a nagyüzemi pártbizottságokat. Egyes esetekben - függetlenül a kerületi titkári értekezlettől, - önállóan is fel kell dol­goznia a nagyüzemeknek. Jóformán csak a külpolitikai tájékoz­tatók azok, amiket egy az egyhez lehet levinni. A feladatok meggyorsitása érdekében véleményem szerint esetleg közvetlenül a határozatok megküldésével irányítani és a munkájukat szabályoz­ni, nem kivonva a kér. PB irányitó, ellenőrző tevékenysége alól ezeket az üzemi pártbizottságokat. Az egycsatornás rendszerben sem biztos, hogy minden feladatot az alapszervi titkárokon keresztül kell levinni. Ez nem sérti az irányítás egységét. Sokszor inkább kellene a titkárt álta­lánosságban tájékoztatni és a speciálisat részleteiben fel­bontva vinni a reszortfelelősök felé. Éppen a titkárok terhe­lésének csökkentése érdekében mi a tagkönyvcseréről pl. adtunk egy általános tájékoztatást a titkároknak, a részletes utasí­tást a szervező titkárokon keresztül vittük le, s az eddigiek­ben még nem követtünk el hibát. De hosszabb idő óta gyakorlat nálunk, hogy a titkár általában kap egy általános eligazítást és a részletes konkrét munkát azt a szervező titkár kapja meg, és ő ismerteti az egész vezetőségre vonatkozó elképzeléseket, feladatokat is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom