Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1966-03-26
A közös VB ülésen jelen volt 29 elvtárs, ebből a PVB tagja 10 elvtárs, a Tanács VB tagja 15 elvtárs. A BPB részéről részt vettek: Farkasinszki elvtárs Kádár Ferenc elvtárs. Jegyzőkönyvvezetők: Borbély Ferencné Gyertyános Zoltánná. Napirend: Az oktatási reformtörvény végrehajtásával kapcsolatos feladatok, a felsőbb szervek határozatai és a parlamenti vita alapján. Előadó: Dr. Iíara Lászlóné elvtársnő, a kér. Tanács VB elnökhelyettese. lűeghivott elvtársak: Mezei Gyula elvtárs, a kér. PB tagja Csányi Lászlóné elvtársnő, a kér. PB tagja Fügedi Péter elvtárs, a Tanács Oktatási o.vezetője. Kiegészítések: Dr. Hara Lászlóné elvtársnő: A feladatok kellene, hogy domináljanak az anyagban, ugyanakkor úgy érzem, hogy ez elég röviden, a végén összefoglalva és néhány vonatkozásban általánosan szerepel. A feladatokat számba vettük, azonban a megvalósítás vonatkozásában nem adtunk ebben az anyagban sem eleget. Miért kevés ami a feladatokra vonatkozik? ügy gondolom, hogy a feladatok jó meghatározásához szükséges, hogy áttekintést kapjunk, hol is tartunk az oktatási reform megvalósításában. Különösen fontos ez az oktatási reform J-ik célkitűzésének megvalósításával kapcsolatban, ahol az egész nevelő munkának a jelenlegi helyzetét nem lehet ilyen könnyen és röviden ábrázolni. Hiszen a gyerekeket nemcsak az iskolai nevelő hatás éri, hanem a szülők nevelő hatása is. Ezért nagyon sokszínűén lehetne ezt a kérdést ábrázolni. Az anyag nem beszél arról, hogy az oktatási reform megvalósításához az Oktatási Osztály milyen segítséget kapott. Úgy érezzük, rendkívül sok segítséget kaptunk a kerület üzemeitől anyagi és társadalmi segitség vonatkozásában. Nincsenek problémáink az üzemekkel, ezért is nem beszéltünk erről részletesebben. Anyagi és a személyi feltételek biztosításához is nagyon sok segítséget kaptunk.