Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1965-07-30

r ! 10 -II. napirend: Ács elvtárs szóbeli tájékoztatója: A VB ez év márciusi határozata alapján az volt a feladat, hogy az irányszámoknak megfelelően uj munkásőröket szervez­zünk, a másik, hogy az alegységeket uj bázisokra kell ki­telepíteni. Jelenthetjük a VB-nek, hogy az uj munkásőrök felvételével kapcsolatos feladatunkat a bázisüzemek segít­ségével végrehajtottuk. 75 uj munkásőr felvételét irányozta elő a VB a következő megoszlásban: Danuvia, mint bázis: 50 fő, Telefongyár 17 fő és az Aluminiumgyárból 28 főt kellett szer­vezni; 50 %-a párttag legyen és jelentős számú fizikai dolgo­zó legyen benne. Ez volt a terv. A tényszám a következőképpen alakult: 88 elvtárs jelentkezett munkásőrnek, ebből 84-et hoztunk ide a VB elé, amit a VB el is fogadott. A 84 főből 4 főt a BM bűnügyi nyilvántartójának jelentése alapján nem javasoltak felvételre, igy maradt 80 fő. Azonban az 1964-ben elfogadottak közül 5 elvtárs nem került a zászlóaljba, ezt a 5 elvtársat is hozzávettük, igy alakult ki a 85-as felvételi létszám a 75-tel szemben. Hozzáteszem, hogy a 75 főhöz tartani kell magunkat, a többi elvtárs tehát tartalékot képez. Összetétel szempontjából, a 85 főből 56 párttag, 19 KISZ tag 28 pártönkivüli. 5 nő. Foglalkozás szerint: ipari munkás: 61 fő alkalmazott: 21 ” érteim. 1 ” Katonai szolgálatot teljesített: 62 fő. Ez egy nagyon pozitiv számnak mondható. A 85 főhöz viszonyítva a 56 párttag aránya számban még nem meg­felelő, feltétlenül szükségesnek tartanánk még 5 párttagnak a felvételét, akiket még most szeretnénk javasolni. így össze­sen 59 párttagunk lenne, de itt is számolni kell a lemorzsoló­dással. Egy pár észrevétel a szervezés tapasztalatairól: Ebben az évben sajnos a kampányszerüség volt a jellemző,a szervezésre. Májusban 4 főt, junius végéig 84 főt szerveztünk, tehát május és junius hónapban történt lényegében a szervezés. Állandóvá kell tennünk ezt a szervezési feladatot, attól függet­lenül, hogy mely időszaká?a esik a felvételi munka az évnek. Ennek érdekében a fő bázisüzemek pártbizottságai mellett állandó segitőt akarunk rendszeresiteni, akik segitik ezt a munkát. Úgy gondoljuk, legjobb megoldás az lesz, ha a Telefongyárban Pesti elvtársat, a Danuviában Farkas elvtársat, az Aluminiumgyárban Weisz elvtársat bizzuk meg ezzel a munkával. A másik tapasztalatunk az, hogy a bázisüzem fogalmát a jövőben egy kicsit rugalmasabban kell kezelni. Ugyanis meghatározta a VB a bázisüzemek keretszámát, ezek egyes esetekben nem a leg­szerencsésebbek voltak. Mint pl. a Finomkötöttárugyárat bázis­üzemként kezelték, holott tudvalevőleg ott túlnyomórészt nők dolgoznak. Ha itt rugalmasabbak lehetünk, feltétlenül a munka megjavítását szolgálná. Persze, nem lehet egyik évben egyik, a másik évben a másik üzemet jelölni bázisüzemként, ez ki fog majd alakulni a következők során. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom