Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1965-07-30

A 5-ik tapasztalatunk az, hogy úgy érezzük, a bázisüzemek végrehajtó bizottságaival a kapcsolatunkat szorosabbra kell fűzni. Azon túl, hogy összekötőket kivánunk beállítani, igényelni fogjuk, hogy esetenként tűzzék napirendre, vagy pedig rendszeresen konzultáljanak ez ügyben velünk. Az uj munkásőrök előképzésével kapcsolatban: a Pol.Biz. határozata értelmében munkásőr csak az lehet, aki a 6 hóna­pos előképzésben részt vesz és ha úgy látgák, hogy alkalmasak is arra. Augusztus 5-én lesz ennek az előképzésnek a meg­nyitása. Az ütemterv elkészítésére létrehoztunk egy elő­készítő bizottságot, akik véleményünk szerint alkalmasak erre a feladatra. A kiképzésban két alapvető célt tűztünk: magunk elé: az egyik, hogy az alapvető munkásőr tevékenység­gel ismertessük meg ezeket az elvtársakat; a másik, ami nehe­zebb, hogy a most bekerülő elvtársakat nekünk bizonyos fokig meg kell ismerni képesség és jellem szempontjából is. Elképzelésünk szerint meg fogjuk erősíteni az előkészítő törzset és kisebb csoportokra bontva is foglalkozunk ezekkel az elvtársakkal. így alaposabb lesz a kiképzés is és mi is jobban meg fogjuk ismerni őket. A felszerelés es a fegyverzet az oktatáshoz rendelkezésünkre áll. A kiképzési terv is az adott időben rendelkezésünkre fog állni. Megoldatlan feladat pillanatnyilag azonban ezeknek az elvtársaknak az öltöztetése. Ugyanis a ruhákat nem adhatjuk ki, itt kell tárolni, azonban a helyiségeink telitettek, nem tudjuk a ruházatot elhelyezni. Egy javaslatunk lenne itt, hogy a PB pincéjét a gondnokság rendelkezésére bocsátanánk, ugyanakkor a szemben lévő helyiséget kérnénk helyette, ahol szellőztető berendezés is van, s bár ez sem teljes egészében megfelelő, pillanatnyilag nem látunk más megoldást. Ebben kérjük a PB segítségét. Egy pár szót a leszerelésre kerülő és tartalék állományba he­lyezendő elvtársakról. Valamennyi 5 évet letöltött elvtárs­sal beszélni akarunk, személy szerint én magam is. A párt­szervezetektől a javaslatokat megkaptuk. A leszereléseknél természetesen az irányszámodat figyelembe kell venni, de itt is van olyan helyzet, hogy vannak elvtársak, akiket már nem láttunk hónapok óta, vagy ennél is hosszabb ideje, persze, nem olyanokról van szó, akik esetleg betegek**, hanem olya­nokról, akik egyszerűen nem jönnek. Itt azért különbséget is kell majd tennünk a leszereléseknél e tekintetben is, figye­lembe kell venni, hogy mennyien nem járnak és ezeket eleve számításba fogjuk venni amikor a leszerelésre a javaslatokat hozzuk. Az alegységek bázisokra való kitelepítését illetően a helyzet a következőképpen néz kJ: A Danuviában és az Aluminiumgyárban szeptember 50, a Telefongyárban julius 51-e a kitelepí­tés határideje. A munkálatok tapasztalataink szerint jó ütem­ben folynak. A Telefongyárban lényegében a helyiségek el­készültek, alkalmasak a beköltözésre. Itt egy probléma van, hogy a fegyverzet őrzése nincs teljesen megoldva, nagy forga­lom van a tárolásra kijelölt helyiség körül, mert más jellegű kiképzés folyik ott. Ettől eltekintve szépen megcsinálták az elvtársak és alkalmas arra, hogy ott az elhelyezés kulturált és alkalmas legyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom