Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1965-07-30

- 9 -Javasolom, fogadjuk el, hogy ne kelljen ezt vissza­vinni, hanem a tanulságot továbbra is hasznosítani kell az üzemben. Abban viszont a Somló elvtársnak igaza van, hogy ide kellett volna hivni egy-két felelős vezetőt, már csali azért is, mert itt meg lehetett volna mondani, hogy akkor tévedtetek, de be­láttátok a tévedést, s ezt a vonalat sikeresen vigyétek tovább. Ennyiből hasznos lehetett volna. Megkérjük Szkokén elvtársat és Kikillai elvtársat, amikor a területükről jön ilyen jelentés a VB elé, hivják meg arra az illetékes helyi vezetőket. Ami a VB helyszínen való tartását illeti, kimenni a hely­színre akkor lett volna hasznos, amikor ez a vita folyt ott. De régebben már több Ízben tartottunk üzemben VB ülést, és az volt a tapasztalatunk, hogy a vita nem változott, csak a helyiség. Eredménye nem volt sokkal több. Egyébként az hasznosabb, ha itt mi megtárgyaljuk és utána a megvitatott anyagot visszavisszük és ott megtárgyalják, mint pl. a közép­iskolai pártszervezetek tevékenységéről szóló jelentést. Tehát az ilyen módszer helyes, de véleményem szerint ezt az anyagot most nem kellene visszavinni, hanem erősitse meg a VB, hogy a pártszervezet ezeket a helyes és jó dolgokat továbbra is vigye és figyeljen ezekre a problémákra, hogy ne merüljenek fel. Különösen amikor a konkrét áttelepülésről lesz szó, egyre nehezebb lesz, ezért ott nagyon erőteljes politikai tevékenységet kell a továbbiakban is kifejteni. Azt javasolom, hogy Devecsei elvtárs válaszával együtt fogad­ja el a jelentést a VB, erősitse meg a pártszervezet tevékeny­ségét. Ennek tanulságait, tapasztalatait az üzemi párttitkári értekezlet elé vinnénk, megvitatnánk ennek tanulságait, pozi­tív, negatív tanulságait, - ahogy az Elektroakusztika pártszervezetének jelentését is vittük a titkárok értekezlete elé, - beleértve a VB ülésen elhangzott gondolatokat és út­mutatásokat is, amiket ott a titkári értekezleten próbálunk majd realizálni. Somló elvtárs a javaslatát továbbra is fenntartja, hogy üzemi jelentés tárgyalásakor a VB a helyszínen tartsa ülését; valamint, hogy a Fémbutorgyárban javasolja visszatérni az anyagra, ha nem is a teljes jelentést visszavinni, hanem néhány pontban ismertetni a VB álláspontját, hogy a VB foglal­kozott ezzel ilyen vonatkozásban és ilyen és ilyen megállapí­tásokat tett. Tóth elvtárs megjegyzi, hogy a jelentésből nem lehetett meg­állapítani, hogy ez a múltra vonatkozik már és ténylegesen történtek felelősségre vonások, s ez már egy lezárt téma. Észrevételeit abban a hiszemben tette, hogy ez évi tervmu­­tqtókat illetően is voltak ilyen szemléletek. Schumeth elvtárs: Annak semmi akadálya, hogy olyan formában visszavinni, hogy a VB álláspontját' ismertessük. Az utólagos javaslatokkal, észrevételekkel egyet lehet érteni, amely egy­részt bírálatot mond a VB titkárai felé, másrészt javaslatot tett a továbbiakra vonatkozóan. A VB a napirendet Schumeth elvtárs összefoglalója szerint jóváhagyta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom