Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1964-08-14
- 6 -II. napirend; Kömives elvtárs kiegészíti az írásos anyagot: A gyártmány- és gyártásfejlesztés jelenlegi helyzetéről szóló anyagunk készítése során abból indultunk ki, hogy a kér. PB és év január 11-i ülésén határozatot hozott az 1964. évi legfontosabb gazdasági feladatokról. így többek kozott megszabta a gyártás - gyártmányfejlesztés legfontosabb tennivalóit is. A most beterjesztett anyagban arról szeretnénk számot adni, hogyan áll jelenleg ez a munka. Az anyagban leírtakon túl, néhány, az anyagban nem szereplő problémát kívánunk még kiegészítésként felvetni. Egyik ilyen probléma a gyártmányfejlesztés sebességének, színvonaláénak növelése. Úgy érezzük, a vizsgálat és a viták tapasztalatai alapján, ‘'az az anyag tükrözi, hogy az elmúlt időszakban bizonyos előrehaladás történt ezen a téren. Ezt az állításunkat szeretnénk még megerősíteni azzal, hogy az export tevékenységről szóló korábbi VB anyagban bemutattuk néhány jellemző export gyártmányunkat, melyeknek műszaki színvonala a nemzetközi szintet eléri. Tehát a gyártmányfejlesztés területén van bizonyos mértékű, a korábbi évekhez visaonyitp.t.t...gyorsabb előrehaladás .és. színvonal emelkedés. Ezzel az ütemmel azonban korántsem lehetünk megelégedettek és a jövőt illetően fokozni kell, mert csak így biztosíthatjuk a PB által meghatározott feladatok eredményes végrehajtását. Tapasztalatunk az, hogy a munka hatékonyságának növelését még mindig sok gátló tényező akadályozza. Ezekről az akadályokról az anyagban bővebben szólunk és itt csak azt kívánjuk megjegyezni, hogy ezek elhárítása, megoldása, meghatározzák a párt- és gazdasági vezetőink feladatait a gyorsabb előrehaladás érdekében. Következő ilyen probléma a mérnöki munka hatékonyságának kérdése. Ezt elsősorban két vonatkozásban szeretnénk felvetni. Egyrészt abból a szempontból, hogy a munka hatékonyságát úgy kellene növelni a tapasztalatok alapján, hogy a,mérnöki tevékenységet mindinkább a gyakorlati mérnöki munkára kell irányítani és az egyéb tevékenységet pedig technikusok és kvalifikált munkások növelésével kell segíteni. A munka hatékonyságának másik oldala annak elemzése, hogy a kifejlesztett uj gyártmányok hány %-a kerül ipari megvalósításra, ill. bevezetésre. Az anyagban a gyártásfejlesztéssel foglalkozó résznél utalunk arra, hogy a korábbi időszakhoz viszonyítva mérhető fejlődés mutatkozik a korszerű technológiák alkalmazása terén. Azonban úgy érezzük, hogy nem eléggé mutattuk,meg ennek hatása hogyan jut kifejezésre a normaórák csökkentésében. Ennek szemléltetésére szeretném elmondani, hogy 4 vizsgált üzemünkben:* Világítástechnika, Bp-i Finomkötött, Elektroakusztika, Telefongyár, a technológiák fejlesztésével az első félévben 160 ezer normaórát takarítottak meg. Ez is mutatja az előrehaladás mértékét, hogy ma már a normák nem a munkaintenzitás következtében változnak, hanem a megfelelő műszaki munkte eredményeként. A pártszervezetek munkájához egy-két gondolat. A pártszervezetek munkájának vizsgálatánál azt tapasztaltuk, hogy ma már hatékonyabban foglalkoznak a műszaki fejlesztés kérdésével, mint aho^y azt korábban tették. Ahogyan ezt az anyagban is említettük, elsősorban a komplex intézkedési tervek késditése és azok megvalósítása segítették jelentősen ezt a fejlődést.* Azonban, ha ezt a kérdést a gyartmány- és gyártásfejlesztés oldaláról vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy itt mbok nem átfogóan a gyártmány, vagy gyártásfejlesztés kérdésével foglalkoznak partszervezeteink, hanem súllyal csak a komplex ihtézkedési tervben lerögzített gyártmány, vagy gyártásfejlesztési témákat vizsgálják. így pillanatnyilag pártszervezeteink nem látják,